Herczku Ágnes - Hazám, Hazám... (Moldva)

Hazám, hazám, csendes hazám!
Bárcsak határid láthatnám!
Látom füstjét, de csak alig.
Az ég alatt zengedezik.

Az ég alatt, a föld színyén
Olyan árva nincsen, mint én
Az ég alatt a föld színyén
Olyan árva nincsen, mint én.

Testvér, mikor az úton jársz
Szíved fáj-e, ingem nem látsz?
De ha fáj es, mit tudsz tenni?
Egyszer ennek így kell lenni.

Egyszer ennek így kell lenni,
Ketten két útra indulni,
Meg kell egymástól válani,
Meg kell egymástól válani.

Úgy elválunk mi egymástól,
Mint a lapi az ágától
Úgy megválunk mi egymástól,
Mint a lapi az ágától.


A fekete hattyú gyászt visel magáért,
Én is gyászt viselek a régi babámért.

Istenem, Istenem, de sok ennyi idő,
Hogy telik el búval ennyi gyászesztendő?

Nyárba nyíl a szegfű, s e sok piros rózsa,
Nem tudnálak, rózsám, felejteni soha.

Nem tudnálak, rózsám, soha megátkozni,
Nagy átok van rajtam, mért tudlak szeretni?

Hosszú az éjszaka, nincs kivel aludjak,
Bánatos a szívem, nincs ki vigasztalja.

Sokan lefeküsznek, víg álmokat látnak,
Csak az én szemeim párnákat áztatnak.

Fúvom az éneket, de nem jókedvemből,
Csak a bú fúvassa szomorú szívemből.


Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék,
Hegyek-völgyek között zengedezve járnék.

Hegyek-völgyek között zengedezve járnék,
Kaszáló rétekre porondot hajtanék.

Kaszáló rétekre porondot hajtanék,
Kövicses víz martján violát nevelnék.

Vetettem violát, várom kinyílását,
A régi babámnak visszafordulását.

Kinyílt a viola, ki is virágoza,
S az én régi babám vissza nem jött soha.

Kövecses víz martján páratlan gerlice,
Annak is édesem, én voltam egyike.

Annak is édesem, én voltam az oka,
Kinek ez világhoz nem volt része soha.