Bognár Szilvia - Ez a világ

A Tiszából a Dunába foly a víz,
mondd meg nekem, gyenge rózsám, minek sírsz?
Hogyne sírnék, keseregnék, bánkódnék,
most kezdtelek én szeretni, már elmégy.

Hogyha elmégy, édes rózsám, kívánom,
az utad is piros rózsává váljon!
Elébed es mézes harmat csepegjen!
A te szíved engem el ne feledjen!

Jaj, de szépen ragyognak a csillagok,
kelj fel rózsám, mert indulni akarok!
Fel is kelek, mert nem bírok aludni,
szerettelek, el akarok búcsúzni.

Napkeletről kel fel a Hajnalcsillag,
nyújtsad babám vígasztaló szavadat!
Nyújtsad babám vígasztaló szavadat!
Hiszem Istent, rám süt még a fényes Nap.

-----

Ez a világ olyan világ,
mint a mogyorófa virág,
sokat ígér, keveset ád,
amit ád is, keserűt ád.

Jaj, Istenem, hogy megvertél,
de sok bánatot rendeltél.
Olyan bánat a szívemen,
kétrét hajlik az egeken.

Én vagyok az, aki nem jó,
fellegajtó nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
sírok alatta eleget.

Sírok titkon, más nem látja,
hull a könnyem, hej, egymásra,
árkot vág a két orcámon,
mint a zápor az utcákon.

Én Istenem teremtettél,
de sok bánatot rendeltél.
Én Istenem teremtettél,
egy víg napot nem rendeltél.

Sirat engem a madár is,
földre lehajlik az ág is,
sirat engem még az ág is,
még az ágon a madár is.

Azt mondja a kakukk madár,
nem sokáig élek én már.
Sírba viszen a búbánat,
meghalok, rózsám, utánad.

Fáj a szívem, kijel-belöl,
bánat borítja kétfelől,
aj, Istenem, vígasztalj meg,
ne hagyd, a búmba haljak meg!