C'est la vie - Vigyél haza

Szomorú a dallam, de halkul már.
Kavarog a szélben egy szédült füstkarikám.
Fizetem a számlát, nem indulok még.
A poharamban már csak a jég.
Figyelem az arcod, ahogy nézel rám,
de valamikor más volt a két szemedben a láng.
A szerelem is elmúlt, én is indulok már,
de odahaza senki sem vár.

CSAK VIGYÉL EL,
ÉS ÚGY TAKARJ BE LÁGYAN MAJD,
HOGY NE FÁJJON
AZ A RÉGI DAL, MI SZÍVEMBE MART!
VIGYÉL EL,
MERT ÚJRA ÉRZEM,
AZ ÉLET NÉLKÜLED A SEMMIBE TART!

Teraszon a pincér asztalt bont,
csomagol a pultos, hosszú éjszaka volt.
Olyan ez a kép, mint régi éjjeleken,
ahogy válladra hajtom fejem.
Keresem a szépet, miért múlt el.
Hova lett a szárny, ami mindig az égig emel?
Ugyanaz a dal szól és érzem, nem bírom már,
hogy odahaza senki sem vár.

CSAK VIGYÉL EL,
ÉS ÚGY TAKARJ BE LÁGYAN MAJD,
HOGY NE FÁJJON
AZ A RÉGI DAL, MI SZÍVEMBE MART!
VIGYÉL EL,
MERT ÚJRA ÉRZEM,
AZ ÉLET NÉLKÜLED A SEMMIBE TART!

Mindent megadnék, ha valamit kapnék még belőled, vagy a múltból.
Mint törött emléktükör állok előtted újból.
Vigyél haza és takarj be halkan,
mert felkavart az a dallam,
ami értünk szólt csak éveken át!
Jó éjszakát!