Szakácsi Sándor - A végtelen szabadulás

Ez az az út, amit felejtsek el majd,
Ez az az év, ami nem az enyém,
Házak a semmi partján,
Hadd legyek én, csak én!

Ez az a lány, aki ne jöjjön visza,
Meg ez a cimbora sem az enyém,
Gondolok egy merészet:
Hadd legyek én, csak én!

Mindenütt elmegy egy jópofa álarc.
S álarcban élve, csak ál-ságból állsz!
Mindegy, ha lázadsz, ha kussolsz, ha szájalsz,
Az élet elszalad, hát légy te önmagad:
A végtelen szabadulás!

Ez az az ágy, melyben kerül az álom,
S az is a más álma, nem az enyém!
Álmodok én is egyet:
Hadd legyek én, csak én!

Mindenütt elmegy egy jópofa álarc.
S álarcban élve, csak ál-ságból állsz!
Mindegy, ha lázadsz, ha kussolsz, ha szájalsz,
Az élet elszalad, hát légy te önmagad:
A végtelen szabadulás!

Ez az a táj, ahol fájnak a fák is,
Ez az az ég,ahol hamis a fény!
Nézem az álmos utcát,
Hadd legyek én, csak én!

Mindenütt elmegy egy jópofa álarc.
S álarcban élve, csak ál-ságból állsz!
Mindegy, ha lázadsz, ha kussolsz, ha szájalsz,
Az élet elszalad, hát légy te önmagad:
A végtelen szabadulás!

Mindenütt elmegy egy jópofa álarc.
S álarcban élve, csak ál-ságból állsz!
Mindegy, ha lázadsz, ha kussolsz, ha szájalsz,
Az élet elszalad, hát légy te önmagad:
A végtelen szabadulás!