Keresztes Ildikó - Végtelen

Mennyi elhullt virág
S elbújt szilánk.
A szívnek egy régen ejtett seb épp úgy fáj.
Ne is ébressz fel, jobb volt úgy, hogy távol voltál.

Bízom vakon,
Hátha átlátsz majd, s nem hiszed, hogy tényleg így van;
Hátha mégiscsak hallod azt, mit elhallgattam:
Hogy véges az út, de mit ma tőled kaptam:

Végtelen
S kell nekem.

Lásd, hogy mit megteszek,
Csak hogy mellettem itt maradj, és otthont találj!
Hagyd, hogy még jobb legyek,
Hogy Te jobb úton járj!
S mindent jóvá tegyek,
Hogy ma bízz bennem, és élhess úgy, hogy nincs félelem,
És elhidd: csak a jó végtelen.

Végtelen.

Aki voltam – már más,
De tényleg hibás:
Az oldal, mit fellapozni többé nem vágysz.
De ha nem félsz, egy új lapon egy új sort találsz.

Bízom vakon,
Hátha átlátsz majd, s elhiszed, hogy tényleg így van;
Hátha mégiscsak hallod azt, mit elhallgattam:
Hogy véges az út, de mit ma tőled kaptam:

Végtelen
S kell nekem.

Addig engem figyelj, s mindig légy jó közel,
Amíg rájössz: aki voltam, már egy más ember.
El ne hidd, hogy más is kell!
El ne hidd, hogy most hagylak el!

Lásd, hogy mit megteszek,
Csak hogy mellettem itt maradj, és otthont találj!
Hagyd, hogy még jobb legyek,
Hogy Te jobb úton járj!
S mindent jóvá tegyek,
Hogy ma bízz bennem, s élhess úgy, hogy nincs félelem,
És elhidd: csak a jó végtelen.

Végtelen.
Végtelen.
Végtelen.
Végtelen.