Elitosztag - Az utolsó hős

Világra hozott a gonosz bába,
Röhögött rajtad, mert tudta jól:
A másik teremben régen várnak,
Te lettél az utolsó utókor.
Agyadon átfut, átrohan az idő,

És számolod a csodáidat.
A mennyből integet neked egy szajha,
Te a pokolnak adtad gyönyörű szárnyaidat.

Mert ez a huszadik századi görcs szorít,
És figyelnek rád a néma falak:
Hogy mikor zuhansz magadon át,
Te csak az utolsó falat maradsz.
Csak álmodj, aludj csendben,
És várjad, hogy harapjanak.
Lakótelepi édes élet,
Mégis történik valami a tudat alatt.

Görcsbe rándul a gyomrom és félek
Lehet, hogy szép, de itt van már a vég.

És már rád telepedett a félelem,
De te csak képzeled, hogy jó vele.
Mert hozzád bújik és simogat,
A sötétben ülsz és csak élvezed.
Ordíts, kiáltsd, hogy fáj,
Legyél egy olcsó partizán !
Ha nem félsz magadtól, megöl a láz
Lehet, hogy a nyomor csak egy édes látomás.

Na gyerünk, kezdődjön az utolsó kép,
Ahol te leszel az a szuperhős,
Akinek nem fáj semmi, de érzi már,
Hogy övé minden, de már nincs idő,
Rohanj, szállj a mélybe,
Zuhanj, rád vár a lány !
Nyujtja kezét feléd, hogy segíts,
De téged megkötöztek mert féltik a változást.