Eszményi Viktória és Heilig Gábor - Ábécéskönyvemből

Már megreformált iskolába jártunk
Mégis rég elavultak az első könyveink
És felnőtt fejjel az ábécét is újra át kell vennünk
A hitünk, s a fantáziánk szerint:

"A" - nekem most annyit jelent: asszony
A "b" biztosan barátság betű
A "c" csapdát vagy csodát rejt
A "d"-vel dalokat írok
Az "e": ezer emlék, ez eddig egyszerű!
Fenemód félek a gépies gonoszságtól,
De a Heilig Horváth betűkben hiszek!
Irigy sosem voltam, így hát ígérhetem:
Amíg játszhatom, addig jókedvű leszek!
A "k" egy kedves, komolytalan, kópé!
"L"-lel lustálkodni volna jó!
"M"-mel mindig mosolygok,
Az "n"-nel nő vagyok
Az "o"-hoz egy otthon, s ahhoz egy "Ő" való!
Pózokkal is próbálkozunk párszor,
Vagy ránk fogják, de remélem ritkán!
Sírni sem szégyen, hogyha szigoruan szólsz,
És tévedni sem tilos, te is tudod talán!
Az "u"-ban az újat keresem, míg élek,
És hiszem, hogy az "x"-et megfejthetem!
Míg a "z" a zene "ü"-vel üres nem leszek sosem!
És a "V" az mindig "Eszményi" lesz nekem!

És új szavakkal elkezdhetjük újra,
Még sok minden van, elmondható:
Ez valahol jó!
De tanuld meg és tanítsd meg, nem a betű tehet róla,
Hogy símogat, vagy megmérgez a szó!