Koós János - Jó volna hinni még a boldogságban

Több mint két éve, hogy nem láttuk mi egymást,
de az emléked még vissza jár.
A mi boldogságunk elveszett egy szálig
s ez még néha fáj.

Sokszor gondolkodtam én azon a dolgon,
hogy a Földön minek is van szerelem.
Ezt az agyoncsépelt témát egyre mondom
s ha így marad, nem tudom, mi lesz velem.

Jó volna hinni még a boldogságban,
bízni, hogy van még szerelem.
S az utat ahol a boldogság van,
Mégsem hiába keresem.

Az ember egymagában társa nélkül
olyan mint a hervadt falevél.
Bolyong az éjszakákon át
és végül elfújja a hideg őszi szél.

Csupán néhány percet találkoztunk tegnap,
bennem mégis újra ébred a remény.
Mintha sötét éjszakák után,ha virrad
s visszatér a fény.

Ezt a boldog órát oly rég óta vártam,
gyere újra hozzám, s fogd meg a kezem.
És bár eddig csak a tévutakat jártam,
most már tehozzád én is megérkezem.

Jó volna hinni még a boldogságban,
bízni, hogy van még szerelem.
S az utat ahol a boldogság van,
mégsem hiába keresem.

Az ember egymagában társa nélkül
olyan mint a hervadt falevél.
Bolyong az éjszakákon át,
és végül elfújja a hideg őszi szél.

Jó volna hinni még a boldogságban,
bízni, hogy van még szerelem.
S az utat ahol a boldogság van,
mégsem hiába keresem.

Az ember egymagában társa nélkül
olyan mint a hervadt falevél.
Bolyong az éjszakákon át,
és végül elfújja a hideg őszi szél!

És végül elfújja a hideg őszi szél!