Hobo Blues Band - A ház

Hallgat a ház a homályban, furcsán,
A Hét Ravasz, Gonosz Szél útján,
Minden ablak a szakadékba lát,
S az országútra nyitja ajtaját.

Elfáradtam, lovaim kifogtam,
Ha él itt valaki, ne hagyjon bajban!
Árnyék suhant el a szín mögött,
Keselyű szállt alá, szűkítve a kört.

Belépsz a házba, mint a kocsmába,
Az emberek harmada ellenség,
Szájukat húzzák: hívatlan vendég.
A sarokból pofákat vág a szentkép.

Motyogni kezdtünk, ködösen és bambán,
Egy dalt üvöltött egy srác a gitárján,
Egy másik idióta, tikkes kis tolvaj,
Az abrosz alól kést mutatott titokban.

Miféle ház ez itt? Mondják meg, kérem,
Mint egy pestis-barakk, áll sötéten,
A levegő fogytán, alszik a mécses,
Tán elfeledtétek, milyen az élet?

Az ajtó kitárva, de lelketek zárva,
Hol marad a gazda, és a pohárka?
Mi már csak így élünk, hosszú idő óta,
Ha erre sem emlékszel, kotródj a pokolba.

Füveket eszünk, sóskát rágcsálunk,
Megfonnyadt a lelkünk, sok a pattanásunk,
Borban kerestük lelki vígaszunkat,
Verekedtünk, vagy felhúztuk magunkat.

Farkasok elől lovakkal futottam,
Miféle vidék ez, hová jutottam?
Hol az a hely, hol maradnék örökre,
S a padló sem sáros és nincs teleköpve.

Ilyen házakban még sohasem háltunk,
Árnyékban élünk, álmot se látunk,
Szentképek alatt suttogva beszélünk,
Fekete koromban fekszünk és félünk.

A bűzből, hol ferdén lógnak a képek,
Megléptem, rohantam, neki a szélnek,
Vittek a lovaim, ők is féltek,
Oda, hol emberek emberként élnek.

Minden eltűnt és minden elfolyt,
Dobált az élet, de el nem dobott,
Rosszul daloltam volna rólatok?
Fekete szemek, fehér abroszok!