Hobo Blues Band - Alkony a Dráá folyónál

Lábujjaim közt szittyó, békanyál,
mért jutsz eszembe, pesti körszakáll,

belül szakáll, kinn holdas szemüreg,
mint féltérdre fektetett szemüveg?

Mikor búcsúztam – és hogy fájt a szó! –
felhördültél: „ki elfut, áruló!”

De áruló-e az, ki megszökik
egy országból, hol száját betömik,

hol izzasztják, lenézik, megköpik
és egy napon titokban felkötik?

Áruló-e, ki annyit megtanult
Epiktétosztól, a felszabadult

rabszolgától, hogy százszor többet ér
a szabadság mint a biztos kenyér?

...

Zsíros pofájú pesti körszakáll,
aki hurkát habzsol és sört kakál,

aki cikket böfögtél ellenem,
s azt írod: nem magyar a szellemem –

mit tegyek most, komolyan vegyelek,
vitázzam, szerkesszem ki nevedet?

Te vagy magyar? Az asztal még terül
– az urak isznak –, holnap felborul.

A morzsa hull. Szemed az égre les,
mert farkcsóválásod mértékletes.

...

Haza érek – hány évig várom még? –
s te új csajkádnál csámcsogsz, vén pribék.

Néked előny és nékem bosszúság,
hogy nincsen bennem semmi bosszúvágy.

Ezt jól tudod. Szíved majd értem ég,
s ha ugyan lenne üdvözlőbeszéd:

te mondod el s kioktatsz engemet,
mi a morál s a hazaszeretet.

Úgy lesz minden mint volt: te odafenn
trónolsz és én maradok odalenn.

Lábujjaim közt káka, békanyál,
mért jutsz eszembe, pesti körszakáll?