Kútvölgyi Erzsébet - A harmonikás

Áll odalenn az utcán egy szép kis utcalány
Ki mindig fáradt kissé, mert van vendég de hány
Véget ér a meló, ő álmodozni jár
Épp álmodozni való egy lepusztult kis bár
A fiúja egy művész, egy kölyök képű srác
Egy nevetős kis zenész, egy nagy harmonikás

És ő hallja és már lába ritmusra jár
Táncba mégse megy senkivel, nem ám
Csak a fiúra néz, ahogy jár az a kéz
Játszik billentyűn, billentyű után
Csak a fiúra néz, arca lüktetve ég
Aztán észre sem veszi, és dalol
Száll a kócos kis haj, most a lány, csupa dal
Ahogy mosollyal karjára hajol

Áll odalenn az utcán és bús az utcalány
Mert bevonult a fiú és van vendég de hány
Ha véget ér a meló még álmodozni jár
Tán övék lesz egy napon a lepusztult kis bár
A fiú lesz a patron és ő a pultban áll
S a lába lassan újból a régi dalra jár

És ő hallja és már lába ritmusra jár
Ugye megjön a harcokból talán
Csak az emlékbe néz, ahogy jár az a kéz
Játszik billentyűn, billentyű után
Csak az emlékbe néz, arca lüktetve ég
Aztán észre sem veszi, és dalol
Száll a kócos kis haj, most lány, csupa jaj
Ahogy zokogva karjára hajol

Áll odalenn az utcán és magányos a lány
A fiú nem jött vissza, és nincs vendég sehány
És ma már nem tud sírni és álmodozni kár
De persze ma is megvan a lepusztult kis bár
És ugyan az a patron és ugyanaz a ház
És azt a zenét játssza egy új harmonikás

Most a zene is fáj, lába ritmusra jár
Csak a zenészre néz, ahogy fut az a kéz
Csak a zenészre néz, arca lüktetve ég
Aztán toppan és forog és hajol
Mivel táncolja el, hogy csak feledni kell
És a muzsikus egyre csak dalol
hararara rira harara ra ra rara
Elég!
- Jaj, hagyjátok abba a zenét...