Sebezhetetlen Produkció - Szívarany

Túl régóta kerestem, ami az enyém ma már,
Csökönyös voltam, mint egy igavonó szamár.
Szomorú a múltam, de a jövőmön nevetek,
Sokáig nem hittem, hogy én is boldog lehetek.

A változás azonban már semmit sem kérdezett,
Valahogy kivételesen pont időben érkezett.
Már messziről hallottam, ahogy közeleg a lépte,
Majd a zárt szívem ajtaját vadul feltépte.

Mosolyogva nézte csak, ahogy leesik az állam,
Tudta jól magában: Sokkal erősebb Ő nálam…
Megszeppenve csodáltam magam előtt ezt a képet,
Hisz nem láttam én soha még ennyire szépet.

Haja, mint a tavaszi éjjel bársonya,
Szemei, mint két csillogó áfonya.
Ajkai, mint sugaras istenambrózia,
S pillangópihenő a pisze nózija.

A hangja minden harci sebemen áthatott,
S a páncélom alatt is így mindent láthatott.
Mosolya napfényt ad a zimankós borúban,
A béke lett Ő nekem, az örök háborúban.

És, ha néha olykor bántja is a szavam,
Akármit is csinál, hozzá mérem magam.
Reményt kaptam, ahogy rendet csinált bennem,
Így lett Ő értelem az értelmetlenben.

Örömöt a szívemben a szavai okozzák,
Bár máig sem sikerült méltó lenni Hozzá…
Hisz úrnője Ő minden jó földi Édennek,
Olyan értékkel tölt fel, mit meg sem érdemlek.

Ám nem adom fel és harcolok magammal,
Lelkébe írom e verset szívarannyal.
S az életem felteszem arra, hogy szálljak,
Arra, hogy Őhozzá méltóvá váljak.

S ha kell, én egyedül győzök le bárkit,
Puszta kézzel töröm szét szíve zárkáit.
És ha ez kell, simán adom oda mindenem,
Hiszen semmi vagyok akkor, ha Ő nincs velem.

S talán, ha majd ez a küzdelem elül,
Szeretni is tud majd kicsit tán belül…
Megérti, hogy én nem ellene hibázom,
S értékké válhat talán a hiányom…