Szabó Leslie - Mese

Eldőlt már régen a sorsunk
De felnőtt lenni, mondd, ki akar?
Csak emlékezz: mikor gyerekek voltunk,
Még szívből szólt mindig a dal...
Hát szóljon újra csak úgy, ahogy szólni akar:

Könnyű volt minden, mikor még én is hittem
A mesékben, s hogy a rossz pórul jár...
De hol van már az a herceg, aki még neked is tetszett,
És hol van az a királylány, aki holtáig vár?

Fel kellett nőni, és sohasem összetörni,
Pedig az élet tényleg mindent megpróbál,
S én hiába mondom: "baj van! Mikor jön már az a hajnal,
Amikor végre felébred egy új világ?"

Hazudik minden, és nincs, aki intsen, hogy:
Állj, nincs tovább!

Eldőlt már régen a sorsunk
De felnőtt lenni, mondd, ki akar?
Csak emlékezz: mikor gyerekek voltunk,
Még szívből szólt mindig a dal...

Miért nem szólhat úgy, ahogy régen?
Miért nem érzed, hol van a baj?
Látod, gyűlnek a felhők az égen...
Mondd hát, kérlek: ilyen világot ki akart?

Egyszer volt, hol nem volt... S közben csak rólunk szólt,
Hittük, hogy mindig győz az igazság,
És álmodtunk ébren, vagy csak vártuk éppen,
De valahogy mindig más lett a valóság...

Fel kellett nőni, és sohasem összetörni,
Pedig az élet tényleg mindent megpróbál,
S én hiába mondom: "baj van! Mikor jön már az a hajnal,
Amikor végre felébred egy új világ?"

Hazudik minden, és nincs, aki intsen, hogy:
Állj, nincs tovább!

Eldőlt már régen a sorsunk
De felnőtt lenni, mondd, ki akar?
Csak emlékezz: mikor gyerekek voltunk,
Még szívből szólt mindig a dal...

Miért nem szólhat úgy, ahogy régen?
Miért nem érzed, hol van a baj?
Látod, gyűlnek a felhők az égen...
Mondd hát, kérlek: ilyen világot ki akart?