Vaklárma - Szerelemsértés

A feszültség nő a per utolsó napján,
Töprengve ülök a vádlottak padján.
Engem figyel az ügyvéd, a jegyzőkönyv író.
„Álljon fel vádlott!” Mondja a bíró.

Vádoljuk azzal,
hogy önzővolt, sikerre, gyönyörre vágyott,
S könnyelműségből a másiknak túl sokat ártott.
Vádoljuk azzal,
a nyugalmat lopta, a bizalmat vette,
feleljen hát; a szerelemsértést Ön elkövette?

„Esküszöm az igazat, csak is az igazat…”

Hogy bűnös vagyok, nem tagadhatom.
De itt a perc, hogy mindenkivel bűntudathatom.
Tanultam belőle, és tudok másképp élni,
nem fogok az érzelmekkel többet visszaélni.
Ha tisztelt bíróság mindezt beismerem,
javíthat-e bármit majd az ítéletemen?

Vádoljuk azzal,
A jövőt el csalta gondatlanságból,
Lerombolta mind azt, mi megmaradt még a szerelem-várból.
Ezek voltak a tények.
Vádlott mit mond védelmében,
tagadja hogy részt vett e lélekölelésben?

„Esküszöm az igazat, csak is az igazat…”

Hogy bűnös vagyok, nem tagadhatom,
de itt a perc, hogy mindenkivel bűntudathatom
Tanultam belőle, és tudok másképp élni,
nem fogok az érzelmekkel többet visszaélni
Az utolsó szó jogán, ha van lehetőségem,
Jóvátenni mind ezt legyen még esélyem!

Az esküt szék tárgyal, a feszültség nő,
zárka, vagy felfüggesztett lesz a jövő?
A remény mint sérült madár néha rebben…
Koppan a kalapács: „csendet a teremben!”