Vaklárma - Szőke ciklon

Repül a szív, repíti a szerelem,
Tájaid térképét felülről figyelem.
Ahogy a szél dönti a búzát a mezőn,
Úgy terül szét szőke hajad a lepedőn.
S most meglátom rózsabimbós dombjaid,
Hányszor rajzoltam rá a vágy villámait!

Hányszor jöttél már el értem,
tüzes nyilaid meggyújtva a vérben.
S hányszor kértem már hogy maradj,
S mint enyves kéz, szívemre ragadj.

Életemet egyre egy szőke ciklon dúlja,
Tölcsérjébe húzva elcsábít újra s újra.
pörget, megráz, erőmet kiszívja,
De az álom-felhőt a hajnal ujja szétszakítja.

S alfölded fölött szállni is élvezet,
Mert a fennsíkodtól a tengerig elvezet.
S hol a méztenger megtörik a partokon,
Egy titkos révbe vonz a világító torony.
S ott a barlangban megfestem szépségedet,
Mi a valóságnak csak árnyképe lehet.

Hányszor jöttél már el értem,
tüzes nyilaid meggyújtva a vérben.
S hányszor kértem azt hogy maradj,
S mint enyves kéz, szívemre ragadj.

Életemet egyre egy szőke ciklon dúlja,
Tölcsérjébe húzva elcsábít újra s újra.
pörget, megráz, erőmet kiszívja,
De az álom-felhőt a hajnal ujja szétszakítja.