Dés és Bereményi - Gyönge hely

Azóta tudom hol a gyönge helyem,
mióta fölemelte ő a kezét, megérintett,
és elvesztettem fejem.

Azóta tudom milyen gyönge vagyok,
mióta meghallottam hangját neki.
Mit mondjak róla...? A fülbe lopakodott.

Lettem egy gyönge nő, elbolondított ő
nagyon, de jó, hogy hagyom.
Mert van egy gyönge hely,
megérintett és hej, az ott, azóta is sajog!

Hej, az a hely az ott,
azóta is sajog, nagyon!
Remegek érted...

Megállapítottam, hogy gyönge vagyok,
ha ő megszólal, vagy rám kezet emel,
mindent hagyok: a bolondja vagyok.

Megállapítottam, hogy ő az aki
megérintett engem egy gyönge helyen,
mert én hagyom, csak mert az jó nekem.

Úgy lettem gyönge én,
hogy ujjai hegyén varázst - és ezzel hatott -
varázst vitt énbelém, az ujjai hegyén, na de,
de ebből elég.

De ebből már elég,
meddig is legyek még rab én?
Ébredni kéne...

Elég egy gyönge hely, és hogy azt mondja:
Hej, ide! Hát nekem ennyi kell,
a hangja leteper, elég!
Elég a gyöngeség, és abból is elég,
hogy én egy hangra ugrom.

Megyek az utcán, szabad vagyok újra,
már nem érdekel se hangja, se ujja,
sehol a varázs, sehol a varázslat,
mondjon, érintsen holnaptól már másat.
De jó az utcán jó nagyokat lépni,
sehol a varázs, mégiscsak megéri,
legyen az aki engem már nem érint,
mondjuk bent van ő, ezért vagyok én kint.
Megyek az utcán, szabad vagyok újra,
már nem érdekel se hangja se ujja...