Poór Péter - Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket

Ha a nap lement, a zaj elpihent,
de sokat jelent ez a néma csend,
tovatűnt, vidám napok álma hív,
dobogón hazavágyik a szív.
Ha a holdvilág iszogatni lát,
oda intek én, ugye vén legény
neked oly kicsiség az egész,
ha akarsz, Budapest felé mész.

Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy nem tudom feledni őket,
ha arra jársz.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy elfogja testemet-lelkemet
a kínzó, a néma láz.
Öleld meg Pestemet, én drága Pestemet
szívedből, ha arra jársz!

Ez a drága zöld, buja, ősi föld,
ez a vérező tanya, rét, mező.
ez a bús vidék csak ez érti még,
hogy a vágy hogy emészt, hogyan ég.
Hogyha jársz a vén Duna-part felett
mondd el azt, hogy én sokat szenvedek,
hogy a számkivetés szigetén
örökké hazagondolok én.

Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy nem tudom feledni őket,
ha arra jársz.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy elfogja testemet-lelkemet
a kínzó, a néma láz.
Öleld meg Pestemet, én drága Pestemet
szívedből, ha arra jársz!