Korda György - Je-je

Az igaz, hogy megvan mindenünk,
de van még hiányérzetünk,
semmi sincs, ami új, izgalom.

De a felnőtt azt látja csak,
hogy a táncunk egy csúf divat
és az énekünk, jaj, borzalom.

Je-je, je-je, je-je, szi-li-li-li-váp,
je-je, szi-li-li-li-váp, je-je,
szi-li-li-li-váp, szi-li-li-li-váp,
sulji-áp, dulji-áp, á!

Az egész földön az ifjúság
ma világot látni úgy imád,
dzsungelekbe megy és tengert jár.

De nekünk nincsen dzsungelünk
és csak a Balaton a tengerünk,
hol a harci énekünk vad dzsungelt csinál.

Je-je, je-je, je-je, szi-li-li-li-váp,
je-je, szi-li-li-li-váp, je-je,
szi-li-li-li-váp, szi-li-li-li-váp,
sulji-áp, dulji-áp, á!

Az egész földön az ifjúság
ma veszélyt vállalni úgy imád,
cápát üldöz és felhőn repül.

De nekünk az csupán a nagy veszély,
mikor a Duna-parton itt az éj,
zeng dalunk, amíg a város szenderül.

Je-je, je-je, je-je, szi-li-li-li-váp,
je-je, szi-li-li-li-váp, je-je,
szi-li-li-li-váp, szi-li-li-li-váp,
sulji-áp, dulji-áp, á!

Az egész földön az ifjúság
ma azért mormol hő imát,
hogy ő is nagy legyen, mint a Beatles-ek.

De nekünk itt van a Ki Mit Tud,
s a televízióban daloljuk
ezt az egyszerű, búskomor éneket.

Je-je, je-je, je-je, szi-li-li-li-váp,
je-je, szi-li-li-li-váp, je-je,
szi-li-li-li-váp, szi-li-li-li-váp,
sulji-áp, dulji-áp, á!

De addig tanulunk, dolgozunk,
s a jövőnkre már most gondolunk,
évről-évre így tovább nem mehet.

Mert már tudjuk, hogy nem lehet
leélni így az életet,
hogy csak fújjuk ezt az éneket:

Je-je, je-je, je-je, szi-li-li-li-váp,
je-je, szi-li-li-li-váp, je-je,
szi-li-li-li-váp, szi-li-li-li-váp,
sulji-áp, dulji-áp, á!