Kovács Erzsi - Hiába minden

Ülök a szobámban az esti homályban,
ülök és emlékezem.
Látom az arcodat, hallom a hangodat,
nélküled nem létezem.
Árnyékok gyűlnek körém,
nem tudom mit tegyek én.

Hiába minden, múlnak az évek,
többé már nem hoznak ábrándokat.
Egyetlen kincsem, hogy szeretlek téged,
pedig már régóta nem láttalak.

Elmúlt egy nyár, oly messze jár,
téged is elvitt, elsodort a szél.
Hiába minden, könnyem már nincsen,
de emléked most is a szívemben él

Hiába minden,múlnak az évek,
többé már nem hoznak ábrándokat.
Egyetlen kincsem, hogy szeretlek téged,
pedig már régóta nem láttalak.

Elmúlt egy nyár, oly messze jár,
téged is elvitt, elsodort a szél.
Hiába minden, könnyem már nincsen,
de emléked most is a szívemben él .

Ülök a szobámban az esti homályban
körülvesz, átfog a csend.
Fényképed remegve tartom a kezemben,
emlék, mely sokat jelent.
Voltál, már nem vagy enyém,
mi történt, nem értem én.

Hiába minden, múlnak az évek,
többé már nem hoznak ábrándokat.
Egyetlen kincsem, hogy szeretlek téged,
pedig már régóta nem láttalak.

Elmúlt egy nyár, oly messze jár,
téged is elvitt, elsodort a szél.
Hiába minden, könnyem már nincsen,
de emléked most is a szívemben él.

Elmúlt egy nyár, oly messze jár,
téged is elvitt, elsodort a szél.
Hiába minden, könnyem már nincsen,
de emléked most is a szívemben él.