Mantra

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 17, összesen 25814 alkalommal

Bemutatás:

1999 nyarán egy vegetáriánus találkozón Vijaya Gouranga das
(ex-Fantom), és Jaya Hari das (ex-Lily Marlene, ex-Womb) úgy
gondolták ideje egy zenekart alapítni. Volt egy közös ismerős is
a másik gitáros posztra: Horváth Ákos (később Acyuta das), aki
azelőtt jazz-t játszott. Ő egyébként Horváth Charlie fia. Ezen az
említett találkozón figyeltek fel egy dobosra, Fellegi Ádámra, aki
korábban a Newborn dobosa volt. Őt kérték fel dobosnak, és el
is fogadta a felkérést. Így jött létre a Mantra.

Az első próbák Horváth Charlie házának alagsorában kezdődtek el.
Még az év novemberében rögzítésre került az első demó Ébredj fel!
címmel.
Első koncertjük december 26-án volt Szombathelyen a Végállomás
klubban.
2000 elején Fellegi Ádám kilépett, helyébe egy időre Mozsik Imre
(ex- Mester és tanítványai) került a dobok mellé. Közben Charlie
úgy döntött, hogy létrehoz egy stúdiót az alagsorában, ahol a banda
próbái is folytak. Itt került felvételre az első CD anyaguk, új dobossal
Csiki Lászlóval, amely saját kiadásban jelent meg.
A sikeres nyári fesztiválok után ismét egy doboscsere a zenekarban:
Csiki László helyére a stabil tagként definiálható Bornemissza Gábor
(később Gopikrisna das néven) került.
A Lukács Lászlónak (Tankcsapda) elküldött anyag, majd azután, hogy
élőben is látta őket, áttörést hozott, hisz lehetőséget adott nekik arra,
hogy egy 38 állomásból álló turnén az előzenekaruk lehet a Mantra.
Ekkor indult be igazán a szekér...

Biográfia:

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

alanor Hozzászólás ideje: 2007-08-08 13:13:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Mantra" előadóról:

Én nagyon szeretem a Mantrát.voltam koncerten is és nagyon király volt.és az összes számnak sok a mondanivalója:>

VikiMia Hozzászólás ideje: 2007-07-28 21:07:42

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-18 08:58:37

Véleménye a(z) "Mantra" előadóról:

Sziasztok! Még nem ismerem teljesen a Mantrát, de amióta volt szerencsém egy link által megnézni az Igazi otthon címû dalukat, azóta egy olyan mondanivalót kaptam Tõlük, ami megfogott, és az a dallam hozzá nagyon kellemesre sikeredett. Hajrá Mantra!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább