Csuka Mónika

Zenei irányzat: Pop, rock, country, táncdal, funky
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 33406 alkalommal

Bemutatás:

Énekesnő, zeneszerző, énektanár

Biográfia:

Zalaegerszeg, 1952. november 29. 1969 - 1977 között a Beatrice alapító tagja, énekese, gitárosa, amely Magyarország első lányzenekara volt. A kezdeti felállásban Mónika húga: Csuka Mary dobolt, de megfordullt a lányzenekarban Szűcs Judith (akkor még billentyűsként) Nagy Kati (a Kati és a Kerek Perec szólistája) szintén billentyűsként (Mózes Katalin, Hamar Krisztina, Sebes Ildikó voltak még a csapat tagjai.) 1971-ben Nagy Feró csatlakozott az együtteshez énekesként. A folyamatos tagcserék következtében a lányok kikoptak a zenekarból.1972-től többször átalakult a zenekar. 1975-1977 között szólistája a Mikrolied vokál triónak,(Herczku Annamária és Szigeti Edit mellett) amellyel sokat szerepelt az NDK-ban és Lengyelországban is.1976-ra a Beatrice stílust váltott és megalakult az ország egyik legjobb disco zenekara. A Tessék választani! című rádióműsorban szerepeltek a Gyere, kislány, gyere című dalukkal, amely az első sikeres disco sláger volt, és a műsor nyomán megjelent válogatáslemezre is felkerült. Zenéjét Csuka Mónika, szövegét Nagy Feró írta. 1976-tól a Mikrolied női vokáltrió többször fellépett a Beatricével együtt is. Közös nagylemezben is gondolkodtak, de a terveket nem sikerült valóra váltani, és végül a Beatrice átalakult. 1977-ben a Sakál vokál énekese. 1978-ban a Bergendy együttessel nyugat-európai turnéra ment. 1979-ben megalapította Vörös Istvánnal a Csuka Mónika és a Rokonok együttest, mely egy évig létezett. Ugyanebben az évben gitározik és vokálozik a Bergendy és az Apostol együttesekben is, valamint duetteket énekel Korda Györggyel (A szerelem él, Miért én, éppen én) valamint egy dalt is ír az énekes sztár „Lady N” c. lemezére (Dalszövegíró: Szenes Iván). 1980-tól szólista, többnyire Nyugat-Európában lépett fel. 1981-ben és 1986-ban is részt vett a Táncdalfesztiválon. 1982-ben Norvégiai turné a Gemini együttessel. 1988-ban jelent meg első nagylemeze Hééé! címmel, melyet nem az akkori egyetlen hazai lemezkiadó, a Hungaroton, hanem a jugoszláv Radio Televizio Beograd PGP adott ki, de Magyarországon is forgalmazták.1990-ben jelent meg a „Szédülj el” c. nagylemeze, mely aranylemez lett, hisz majdnem 100.000 példányszámban fogyott el. Ezen az albumon nagy slágere a „Sirályok sírnak” c. dal volt, amit a Proton Kiadó gondozott és Enyedi Ernő írta. 1994-1999-ig a Szív TV-ben a Szédülj el című szórakoztató magazin-műsort szerkesztette és vezetette, ahol sztárokkal, érdekes emberekkel, politikusokkal készített interjúkat sok zenével. 1991-ben megalapította énekiskoláját, hogy a popzene iránt érdeklődőket bevezesse az előadó-művészet, a hangképzés, a színpadi mozgás, divattáncok, és a kommunikáció rejtelmeibe. Második férje és szerzőtársa (szövegíró) Dr. Soós László belgyógyász-háziorvos. Gyermekei: Nagy Gaby, Soós Mercédesz (mindketten énekesnők), fia Soós László. Diszkográfia: 1977. Tessék Választani (Válogatás lemez, melyen két dallal szerzőként és előadóként is szerepelt: Gyere kislány, gyere, Nem baj) 1985. Szervusz Magyarország! (Kislemez) 1988. Hééé! (Az első önálló nagylemez és az első magánkiadású nagylemez) 1989.Útrakelek - Adriai slágerek (Jugoszláviában jelent meg) 1990. Szédülj el! (Proton kiadó) (Aranylemez!) 1991. Hölgyválasz tánc után (Előadói, szerzői album) 1991. Csóközön (Szerzői lemez Bajor Imrének) 1993. Maci gyere ki (gyerek album) 1995. Én vagyok Te (Előadói, szerzői album) 1998. Szeretni Téged (Válogatás album) 1999. Csitriszerelem (Szerzői lemez a BABY LADY együttes számára) 2000. Fontos vagy nekünk (Szerzői Maxi CD a BABY LADY-nek) 2000. AMORE-SZERELEM-ADRIA (Szerzői lemez,melyen az Énekiskola legjobb felnőtt énekesei szerepelnek, valamint a tini korú BABY LADY) 2001. Fogadj el így! (Előadói, szerzői album) 2002. Musica di Monica (az Énekiskola növendékei énekelnek) 2004. M di M - Beszakadt a padlásajtó (az Énekiskola növendékei énekelnek) 2005. Zöldell a muskátli... 2005. Hány szív kell még (Szerencsés Janónak írt lemez) 2008. Kell, mint a napfény (az Énekiskola növendékei énekelnek) 2009. Érintés (Dolovai Doly-nak írt lemez) 2011. Száll a madár (Soós Mercédesznek írt lemez) 2011. Szerelmemnek (Előadói szezői album -vokálban közreműködnek az Énekiskola növendékei)
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Gabriel-la Hozzászólás ideje: 2008-03-26 18:55:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-26 18:53:15

Véleménye a(z) "Csuka Mónika" előadóról:

Sziasztok! Ennek a számnak a szövegírója Moncsi férje, Soós László. Nyugodtan beírhatjátok. Ott voltam a szám születésénél.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább