Kamarás Iván

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 11261 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Kamarás Iván (Pécs, 1972. december 22.)
Jászai Mari-díjas magyar zenés, prózai és filmszínész.


Már általános iskolásként is amatőr színjátszó körbe járt.
Lázár Ervin Gyere haza, Mikka-makka címszerepében
lépett először színpadra, majd az úttörőház színjátszókör
következett – egyedüli fiúként –, majd a Fegyveres erők
klubjában Moravetz Levente stúdiójában tanulta a színész
mesterséget.

Pécsett az ANK angol két tannyelvű gimnáziumában
érettségizett.

Még gimnazistaként játszhatott a pécsi Kamaraszínházban,
A három sárkány című Hunyady Sándor darabban.
Elsőre felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolába, ahol
1995-ben végzett Kapás Dezső és Horvai István osztályában.
1995–1997 között a Budapesti Kamaraszínház, 1997–2009
között pedig a Vígszínház tagja volt.
Folyamatosan szinkronizált is.

Mindig is érdekelte az angolszász kultúra.
2009-ben Los Angelesbe költözött – először csak egy évre –,
azóta folyamatosan ingázik Budapest és Amerika között.
Ekkortól a filmezésé lett a főszerep.

A zene egész fiatal korától elkísérte, így ezen a területen
is kipróbálta magát.
Iskolásként a Maradék nevű együttesnek volt a tagja.

Bombajó címmel szólólemeze jelent meg 1999-ben.
Azóta közreműködő volt több színész albumán, il.
különböző válogatás albumokon.
Résztvevője volt a népszerű Csináljuk a fesztivált
című műsornak is többek között.

2016-ban Nagy Ádámmal (Roy & Ádám Trió) létrehozta
az Idegenek az éjszakában című produkciót, amelyben
Frank Sinatra és kortársainak legendás dalait adják elő
az 1930-as, 1940-es, és 1950-es évekből.
Ebben a produkcióban énekel és gitározik is, és a dalok
között személyes élményeit is megosztja a nézőkkel.

Hobbija a sport és a testedzés, valamint a motorozás.

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább