Ismerős Arcok

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 12 db
Megtekintve: Ma 13, összesen 163808 alkalommal

Bemutatás:

Az Ismerős Arcok Máté Péter-díjas és Teleki Pál-érdeméremmel kitüntetett zenekar, mely a jelenkor divatzenei irányzatának alternatívájaként kínálja azt a jellegzetes, izgalmas és magával ragadó hangzást és egyedi gondolatokat, amely kiemeli az együttest a kortárs magyar rockzene táborából. Az Ismerős Arcok 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $Texas zenekarok tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak, jelenlegi stílusukban különböző zenei műfajok elemei ízlésesen keverednek a rockzenei hangzással.
Valamennyi szerzeményük a hat művész lelkének zenei lenyomatát tükrözi.

Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával foglalkozik. Dalaik további témái között a legjellemzőbb gondolatok: a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása valamint a közösségben való létezés fontossága. Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal stílusú alkotások, illetve Éberálom című lemezükön több dal is erősen dzsesszes beütésű. A zenekarra nagy hatással van a magyar népzene mellett az irodalom is.
A zenekar legismertebb számát a Nélküled című dalt, 2019. november 15-én két kisgyermek elénekelte a Puskás Aréna megnyitóünnepségén.
Az elmúlt két évtized egyik legtöbbet koncertező zenekaraként rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak.
Évente 100-120 élő koncertet adnak, ezek között 3-4 jótékonysági céllal kerül megrendezésre. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt. 2010-ben a tengerentúlon – Torontóban és New Yorkban szerepeltek az ottani magyar közösségek meghívására, majd 2011-ben Svédországban adtak nagysikerű koncertet.

Biográfia:

Ismerős Arcok dalszövegek (121 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Délvidéki harcos Hozzászólás ideje: 2010-04-21 09:59:39

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-21 11:55:16

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Fantasztikus zene!!!! Annyi érzelmet hordoz egy-egy zene hogy üvölteni akar az ember ébredj magyar halld meg az üzenetet!!! Aki érzi szerintem tudja miről beszélek! KITARTÁS

sain99 Hozzászólás ideje: 2010-04-14 18:54:19

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-26 19:08:19

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

imádom ezt a zenekart.a lehető legjobb zenét játszák a legjobb dalszöveggel nincs még egy ijen jo együtes.ez még a kárpátiát is lefőzi.irjon aki igy gondolja

Molly-Cica Hozzászólás ideje: 2010-04-08 10:43:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-08 12:40:33

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

.psycho véleményét támogatom. Nem is értem,ha tetszik valakinek az együttes, akkor miért gondolkodik a letöltésben, hisz a támogatásunkkal még többet tudnak adni, alkotni. Ezzel is segíthetjük őket. Én egy ismerősőmtől hallottam róluk, és ismeretlenül mentem el a koncertjükre. Le voltam taglózva, hihetetlen milyen gondolatvilággal bírnak. És milyen igazat énekelnek meg. Ezt a mai világban támogatni kell!!

santos28 Hozzászólás ideje: 2009-06-27 12:04:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-27 14:02:23

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Nagyon jó zene! Nem tudja valaki, honnan tudnám megszerezni a Nagypénteken holló mossa két fiát gitárkottáját? Egy párat már tudok játszani, ezt sajnos sehol sem találom... Előre is köszönöm!

.psycho. Hozzászólás ideje: 2009-06-03 18:36:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-03 20:34:49

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Lökinek. szerintem gyűjtsd a Pénzt, és vedd meg eredetiben!! Ezzel támogatod Őket abban, hogy hasonló jót alkossanak :)

löki Hozzászólás ideje: 2009-05-19 23:59:35

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-20 01:55:09

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Valaki mondja meg nekem honnan lehet letölteni jó minőségben Ismerős Arcokat!:) Légszi.:)

Bitumaru Hozzászólás ideje: 2009-03-21 14:21:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-31 13:34:28

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Sziasztok! Nemtudja vki hogy honnan tudok szerezni a Nélküledhez zongora kottát? előre is köszi!

88vass88 Hozzászólás ideje: 2007-12-12 12:09:01

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-12 12:06:03

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Mindenki elgondolkodhat az életén!! Igaz szöveg, nagyon jó zene!!

pezoazigazi Hozzászólás ideje: 2007-11-15 16:46:41

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Én is próbáltam már módosítani mert egy két szót itt-ott félre értettem de még a mai napig nem javitottak ki ... no mind1

bigmano Hozzászólás ideje: 2007-09-26 23:17:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Az új kedvencem... Remekmû

panki83 Hozzászólás ideje: 2007-09-12 19:00:20

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-07 15:45:57

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

beküldtem pár módosítást erre a számra, ha nem gond

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-08-25 23:26:31

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Jól láttad Pezoazigazi, nem véletlenül említettem az Udvaribolondokat :) Bár én az említett formációkat nem hallottam. Jelen pillanatban csak a youtubeon van fent az említett két szám, s még egy pár... De szeptember 7-én itt az új album!!!

pezoazigazi Hozzászólás ideje: 2007-08-23 12:54:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

hallóóóóóó youtubon fentvan a kigyóbûvölõk is meg a nélküled is:)

Kicsi Bella Hozzászólás ideje: 2007-08-18 14:10:30

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-30 22:01:41

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Sziasztok!Hatalmas ez a dal...Nincs meg valakinek? Nagy örömet szerezne,ha elküldené [*** moderálva ***] Elõre is köszönöm!!

hungar88 Hozzászólás ideje: 2007-08-07 23:31:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Sziaszok! Költõk és kígyóbûvölõk.. Ezt a zenét a Magyar Szigeten hallottam elõször és nagyon megtetszett! Jean d Aulon! ennek a szövegét te küldted be! Nem tudnád elköldeni nekem ezt a zenét? Egyszerûen sehol nem találom. :S MSN: [*** moderálva ***] Elõsre is kösszi! KITARTÁS!

haesz1 Hozzászólás ideje: 2007-08-05 22:05:32

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Igazad van pezoazigazi,Vili tényleg az Udvari Bolondokból érkezett az Arcokba. És valóban már Ismerõs Arcok néven adták ki a koncert anyagot,de mégis valahogy az elsõ lemezüknek õ maguk is a 2003-as lemezt mondják.

pezoazigazi Hozzászólás ideje: 2007-08-05 17:20:56

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

na várjunk csak:) a Vili nem az udvari bolondokban gitározott?:) és nem a Kondor Csabi volt a Stexas gitárosa? én ugy tudom hogy a Stexasbol Attila és Nándi míg az Udvari Bolondokból Vili és Tóth Misi alapitottak '99 okt. 23-án az Arcokat!?:O amugy az arcok ugyebár készitett egy anyagott amit kiadva még nem láttam és azon szerepelnek az emlitett szamok köztük a Gyerekcsináló is bár nekem abbol csak az elso két sor van meg :S ha valakinek hianyoznak ezek az Arcok gyujteményukbol annak szivesen kuldok [*** moderálva ***]

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-08-04 00:24:15

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Ja és azért remélem még mondhatom, hogy ismerem és szeretem, az Arcokat csak mert a Stexast nem ismerem! ;)

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-08-03 23:32:09

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Köszönöm az információt, bevallom talán koromnál fogva hiányosak az ismereteim mind a Stexast de az Udvari Bolondokat illetõen is de tartom magam ahhoz hogy nyugodtan elkülöníthetjük a Stexast az IAtól. Kíváncsian várom az említett szövegeket de a megfelelõ helyen :)

haesz1 Hozzászólás ideje: 2007-08-03 21:37:49

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Sziasztok! Jó dolog,hogy vannak kiknek ismerõsek az Arcok. A pontosítás végett a Gyerekcsináló Örs nem Ismerõs Arcok szám,hanem Stexas szám. Akkor még abban énekelt az Attila és a Vili és a Nándi is ott gitározott. A második lemezük megjelenése elõtt oszlottak fel,az Ismerõs ARCOK 1999.10.23-án alakult meg.

pezoazigazi Hozzászólás ideje: 2007-08-01 14:10:42

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Jean d Aulon! A Gyerekcsináló õrs igenis Arcok szám.... aki ismeri és szereti a zenekart, valamint figyelemmel követi a munkásságukat az tudja hogy ezek is õk... bár az elsõ (kevésbé ismert) anyaguk óta sokat változott a szövegviláguk. Jó pár számuknak nincs fent itt a szövege pl Képzeld el, Szeress Mexikóban, Nem igaz, Átlagos hétvége, Veszélyes utakon , dobáld a korsót, Bonnie és Clyde, valamint a Gyomorégés hangulat amit Eltûnni csendben-ként ismerhetsz csak a szövege változott és zeneileg sokkal színesebb lett. No mind1... az Arcoknak van egy múltja ami szerintem van olyan jó mint a jelenjük csak kevésbé populárisabb. u.i. Ha lesz idõm felrakom a fent említett szövegeket is mert ezek is Arcok.

kishun88 Hozzászólás ideje: 2007-07-29 09:50:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-31 17:55:20

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

petya142! igen az a lelkiismeretem ! Nem a születési évem ! 88/14

petya142 Hozzászólás ideje: 2007-07-28 15:33:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-11 12:57:58

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

kishun88! ez a 88-as szám a születési évedet vagy a lelkiismeretedet tükrözi? mert ha az elõbbit, akkor Te nem sok idõt "élvezhettél" azokból, amikor még a ruszkik itt voltak...

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-07-23 21:36:13

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

A gyerekcsináló örs nem Ismerõs Arcok szám! Már elnézést de aki végigolvasott már pár szöveget az együttestõl az hamar rájön hogy az IA iyen xart nem ír!

kishun88 Hozzászólás ideje: 2007-06-27 11:09:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-31 17:55:20

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

imádom ezt a számot! Kitartás!

picyfofy Hozzászólás ideje: 2007-06-24 13:45:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-27 06:24:56

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Kössy mindenkinek! Már kaptam számokat!

picyfofy Hozzászólás ideje: 2007-06-13 08:14:18

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-27 06:24:56

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Sziasztok! Szeretném ha vki küldene nekem msnen Ismerõs Arcok számokat! Elõre is köszönöm! [*** moderálva ***] / este 9 után álatlában mindig vok/

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-06-05 01:53:15

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Számadás=Harminc év, megtalálhatod!

sponori Hozzászólás ideje: 2007-05-28 00:05:10

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Nagyon szeretem...kár, hogy a Számadás címû szám szövegét nem találtam, bár ezen segíthetek könnyen, csak nem értem mindenhol a szöveget.Az biztos, hogy elgondolkodtató zene.

Jean d Aulon Hozzászólás ideje: 2007-05-12 00:42:30

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-11 08:57:59

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Kétség nem fér hozzá hogy az Ismerõs Arcok a legjobb! Nincs még egy ilyen zenekar amelyik ennyire a mélyénél ragadja meg a magyarság tudatot és ad erõt a mindennapok nemzetpusztító kihívásainak elviseléséhez! Fantasztikusak a srácok!

Pedalofhonor Hozzászólás ideje: 2007-04-01 16:53:38

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Ááá gyerekek...szét sírtam magam a dolgon és a hazátlanon...a hazátlannak hihetetlen gyönyörû a szövege és a zenéje is,de az erdély 2003 is hasonlóan szép...^^ Mindenkinek nagyon ajánlom^^

Sidelitas Hozzászólás ideje: 2006-12-22 15:24:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-29 18:31:55

Véleménye a(z) "Ismerős Arcok" előadóról:

Helló!!! Az Erdély 2003 címû szám szerintem zseniális és jó hogy még létezik ilyen zene. Nagyon fontos hogy ne felejtsük el se Erdélyt se pedig a régi Nagymagyarországot. Ha mi összefogunk és ezt a teljesen elnyugatosodott Magyar népet vissza lehetne állítani hogy az értékeinkre figyeljünk és ne annak higyünk amit a nyugat diktál akkor még lehetünk talán újra nagy és erõs nép. Együtt!!! Erdélyért és Nagymagyarországért. Szasza

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább