1. T. Danny - Vidéki Csajszi
2. Fehér Krisztián - Gyere Kislány (ft. Burai)
3. Halász Judit - Boldog születésnapot![2009]
Ullmann Mónika
Letölthető tartalmak az előadónálBemutatás:
Magyar színésznő.
1976-tól gyermekszínészként több gyermekfilmben
és televíziós produkcióban szerepelt.
Nyolcéves korában szerepelt először a Nemzeti
Színházban.
1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című
dalt, ami a kor gyermekslágere lett.
Az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal részt vett az
1981-es Táncdalfesztiválon.
Gyermekkorában vonzódott a tánchoz, különösen a
néptánchoz, ezért először ebben az irányban képezte
tovább magát.
1991-ben végzett az Állami Balettintézetben.
1991 és 1994 között Novák Ferenc (Tata) táncosaként
dolgozott.
1993-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti
Egyetemre Szinetár Miklós osztályába, majd 1997-ben
megszerezte színészi diplomáját.
Már növendékként, 1994-től játszik színpadon, elsőként
a József Attila Színház színpadán lépett fel, ahol 2011-ig
a társulat tagja is volt, majd szabadúszó lett.
Azután ország több színházában is felkérték különböző
szerepek megformálására.
2013-tól 2016-ig a Miskolci Nemzeti Színház művésze
volt.
Vendégként játszott a Budapesti Operettszínházban, a
Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Veszprémi
Petőfi Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban, a
Győri Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban
és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
Az utóbbi időkben az Orlai produkció előadásaiban több
alkalommal szerepelt.
A színházi munkái mellett számos filmben és televíziós
produkcióban is szerepelt, szereplője volt az Égigérő fű
című filmnek, a Szomszédok című teleregénynek és a
Barátok közt című televíziós sorozatnak is.
Szinkronizál is.
Díjai, elismerései:
- József Attila-gyűrű (2003, 2007)
- Miskolci Nemzeti Színház – az évad színésznője (2015)
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!