Solaris

Zenei irányzat: Progresszív Rock
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 26829 alkalommal

Bemutatás:

A Solaris egy 1980. február 20-án alakult magyar progresszív
rockzenekar.

Nevét Stanisław Lem sci-fi-író Solaris című könyvéről kapta.
Szinte az összes szerzeményük instrumentális, nem tartalmaznak
szöveget.

Első korszak:
Cziglán István kereste meg Erdész Róbertet azzal, hogy a Pesti
Műsor tehetségkutató versenyére össze kéne hozni egy zenekart.
Ők ketten nevezték el a zenekart, és lett Solaris.

Az első felállás tagjai:
Cziglán István - gitár; Erdész Róbert - orgona; Kollár Attila - fuvola;
Seres Attila - basszusgitár; Tóth Vilmos - dob.

Második korszak:
1980 szeptemberében kilépett Jata (Seres Attila), és helyette
Kisszabó Gábor (ex-Ozirisz) csatlakozott a zenekarhoz. Az ő
basszusgitár játéka a ritmusszekció erősödését hozta magával.
1981 tavaszán Cziglán bevonult sorkatonai szolgálatra, így az
esedékes nagy lengyelországi turnén a pótlását valahogy meg
kellett oldani... Róza Gábor, és egy alkalommal Gellért Tibor
ugrott be a fellépésekre. A végleges megoldást Bogdán Csaba
(ex-Hidrogén, ex-Beatrice) jelentette, aki a Hidrogén-ben már
zenélt együtt Kisszabó Gáborral, és 1981. szeptember 12-én,
a szombathelyi rockfesztiválon debütált. Az ő a gitár-játéka
még rockosabb irányába vitte el a csapatot.
Tóth Vilmos behívója ismét megbolygatta a tagságot, előbb
Raus Ferenc lépett a helyére, majd jött Gömör László dobos.
Közben Cziglán leszerelt, és visszatérése új hangzásvilágot
hozott a két gitáros felállással.

1982-ben még úgy tűnt, hogy a Hungaroton nem hajlandó
instrumentális zenét kiadni. Ez vezetett a Solaris zenekar
kettészakadásához, és az Első Emelet együttes létrejöttéhez.
Bogdán Csaba és Kisszabó Gábor ment az Első Emeletbe.

Ebben a korszakban teljes lemeznyi anyag született, a Noab,
amely sosem jelent meg stúdióalbumon (az Archive 2. jelzésű
NOAB albumon különböző koncertek részleteiből rakták össze
később, és így jelent meg 2005-ben).

Harmadik korszak:
A Solaris első nagylemeze, a Marsbéli krónikák Ray Bradbury
klasszikus kisregényének zenei víziója, 1984 májusában jelent
meg.
A zenekar tagjai ekkor:
Cziglán István - gitár; Erdész Róbert - billentyűs hangszerek;
Gömör László - dobok; Pócs Tamás - basszusgitár; valamint
Kollár Attila - fuvola.
Közreműködők:
Bogdán Csaba - gitár; Kisszabó Gábor - basszusgitár;
Tóth Vilmos - dobok; Raus Ferenc - dobok.

A Solaris feloszlott, hivatalosan 1986. április 7-én búcsúztak el
a közönségtől.

Negyedik korszak:
Az 1986. április 7-én búcsúkoncert útán nem sokkal az együttes
tagjai Vincze Lilla énekesnővel megalapították a 80-as, éa a 90-es
évek egyik legsikeresebb rockzenekarát, a Napoleon Boulevard-t.

1990-ben megjelent a már nem létező Solaris addig kiadatlan
műveit tartalmazó Solaris 1990 című album.

1995-ben a Los Angeles-i Syn-Phonic Prog producere, Greg
Walker hivatalosan is meghívta a közel kilenc éve megszűnt
zenekart egy koncertre, Los Angelesbe. A Los Angeles-i Art
Theatre-ben telt ház és hatalmas lelkesedés fogadta a 80-as
években íródott Solaris-számokat.
A Solaris Live in Los Angeles 1996-ban jelent meg.
Magyarországi terjesztője a Periferic Records.

A dupla album élő bemutatója Rio de Janeiróban volt, 1996-ban.
Felkérték a zenekart egy új album megalkotására.
Ez lett a Nostradamus - Próféciák könyve című album 1999-ben.

1998. december 27-én pótolhatatlan veszteség érte a zenekart:
egyik alapító tagja, gitárosa, Cziglán István váratlanul 39 évesen
elhunyt tüdőrákban. A zenekar tagjai mindannyian úgy gondolják,
hogy bármikor bármit is csinálnak még a jövőben Solaris néven,
annak mindenképpen része lesz CZIGI, akivel együtt teremtették
meg azt a zenei és tartalmi keretet, amin belül a Solaris zenekar
mindig is létezett. És amin a jövőben sem kívánnak változtatni.

2000-ben elkezdték a Solaris archív sorozat (trilógia) kiadását.
az első idők…. (2000), és a NOAB (2005) már megjelent, és
jöhet a harmadik, Los Angeles 2026 tervezett album is valamikor....

A 2000-es évek első felében jelentős külföldi koncerteket adtak
többek között Mexikóvárosban és Monterrey-ben.

2006. április 23-án, 20 évvel a búcsúkoncertjük után 3 és fél órás
koncertet adtak a Művészetek Palotájában, felölelve a Solaris
pályafutásának szinte a teljes zenei anyagát.

2011 augusztusában Pócs Tamás kilépett a zenekarból.

2014. október 26-án a 30 évvel korábban megjelent Marsbéli
krónikák című első lemezük apropóján ismét koncertet adtak
a MÜPA-ban, ahol ízelítőt adtak az új Marsbéli krónikák II
című albumuk anyagából is.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

krumplika Hozzászólás ideje: 2011-05-02 09:17:29

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-02 11:09:57

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

szia lefortovo, én szivesen fogadnám az albumot a krumplika@citromail.hu címre :) köszönöm szépen előre is!!

oregbakker Hozzászólás ideje: 2009-12-22 14:25:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-22 15:23:25

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy van-e nekik másik albumuk? Vagy van-e valamiféle honlapja az együttesnek, ahol információkat találni róluk?

sonja_btf Hozzászólás ideje: 2009-06-29 07:16:46

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-30 10:05:24

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

vki a mi vagyunkot eltudná küldeni valahogy? mert sehol sem találom..:s köszi.

Edyyyke Hozzászólás ideje: 2009-03-12 14:59:03

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 12:51:25

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Nagyon szépen meg köszönném Dominoo az e-mail címem [*** moderálva ***] vagy van msn címem az pedig [*** moderálva ***] Előre is köszi szépen =)

Dominoo Hozzászólás ideje: 2009-02-19 17:48:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-21 16:02:50

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

nekem megvan de yo lenne valami elérhetőséget írnál,ímélbe elküldöm

Edyyyke Hozzászólás ideje: 2009-02-19 17:30:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 12:51:25

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

ha valaki eltudná küldeni ezt a számot vagy megtudná mondani hogy hol találhatnám meg akkor létszíves írjon fontos apukámnak lenne mert nagyon szeretné a számot de sehol nem találom előre is kösy=)

gumikigyo Hozzászólás ideje: 2009-02-13 12:06:44

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 13:03:37

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Bár nekem megvan a kazettájuk de azért- Hetedhét Köszönöm a 2008-09-10 18:45:39 hozászolásod

rius Hozzászólás ideje: 2009-01-17 21:00:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 21:52:59

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Sziasztok! Imádom az összes számukat,régen megvolt a kazettám, de már nincs....Sajnos, nem sokan ismerik, pedig mindig aktuális a szövegük...Évek óta keresem az albumot! Megpróbáltam letölteni a megadott linken az , de nem engedi valamiért. Ha valakinek megvan, és tudna nekem segíteni, küldje el, vagy írja meg, honnan lehet most letölteni. Köszönöm szépen! e-mail címem: [*** moderálva ***]

Hetedhét Hozzászólás ideje: 2008-11-09 19:07:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 18:29:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Andersen szép szomorú meséit nem azért írta ,hogy szomorkodjunk.Meg kell látni az Életben a szépet..

Hetedhét Hozzászólás ideje: 2008-09-10 18:45:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 18:29:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

rapidshare.com/files/144153562/Cabaret_92.rar Az egész album sok szeretettel....

Hetedhét Hozzászólás ideje: 2008-09-07 14:35:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 18:29:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Sorry itt van:rapidshare.com/files/143339626/A_kis_gyufa_rus_l_ny.mp3 | 6282 KB

Hetedhét Hozzászólás ideje: 2008-09-07 13:42:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 18:29:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

://rs529l3.rapidshare.com/cgi-bin/upload.cgi?rsuploadid=146599379276347487 Tessék töltsétek..

Adomm94 Hozzászólás ideje: 2008-09-06 18:33:21

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-06 18:24:21

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

szia! lefortovo ha nekem is tudnál segiteni aazt megköszönném az e-mail [*** moderálva ***] is köszi lefortovo

kiskov Hozzászólás ideje: 2008-09-02 21:44:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-02 21:40:01

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

lefortovo! ha nekem is tudnál segíteni, azt nagyon megköszönném :D e-mail: [*** moderálva ***] szépen :)

sw92 Hozzászólás ideje: 2008-07-23 17:51:31

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-23 17:48:33

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Lefortovo a mailcímem: [*** moderálva ***]

lefortovo Hozzászólás ideje: 2008-07-23 15:22:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-10 22:41:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

sw92 Ha adsz mélcímet elküldöm a linket ahonnan le tudod tölteni.

sw92 Hozzászólás ideje: 2008-07-21 16:08:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-23 17:48:33

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Valaki el tudná nekem is küldeni az albumot? Nagyon megköszönném!

Frank70 Hozzászólás ideje: 2008-06-27 19:51:41

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-27 19:48:44

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Ha van rá mód, én is szeretném az albumot! Lefortovo ha tudsz jelentkezz a [*** moderálva ***] címen. Előre is köszönöm!

purci_ur Hozzászólás ideje: 2008-06-23 21:36:01

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-23 21:30:02

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Kedves lefortovo szeretnék beállni a kunyerálók közé . Évek óta keresem ezt az albumot de sehol semmi és még a környezetem sem hallott róla ,sőt furcsán néztek amikor kérdeztem, hogy ismerik-e . kérlek írj a [*** moderálva ***] címre. Kösssssz

judy70 Hozzászólás ideje: 2008-06-03 22:11:24

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-03 22:04:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

sziasztok. orulok hogy ratalaltam erre az oldalra. Erdesz Robert es Ullmann Zsuzsa a ket eloado. nekem is meg volt szalagon amit sikerult addig hallgatnom mig elvezhetetlenne valt. ezert is fordulok most hozzad Lefortovo, be allnek en is a kerok soraba. kerlek irj ha van idod. elore is [*** moderálva ***]

vildi29 Hozzászólás ideje: 2008-05-19 18:06:17

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-19 18:01:52

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Szia lefortovo! Már évek óta keresem ezt az albumot, ha még áll az ajánlat, szívesen venném:). Írj légy szíves az [*** moderálva ***] címre! Előre is nagyon köszi!!

lefortovo Hozzászólás ideje: 2008-04-23 22:19:37

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-10 22:41:10

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Hi nekekem megvan az album, ha vkinek kell szóljon

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:39:25

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

POCINIX bocs

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:38:27

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Ezek után már csak azt kérem,hogy ha valakinek megvan bármilyen formában akkor jelezze vagy itt vagy e-mail ben a [*** moderálva ***] hu ra. sziasztok

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:36:46

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Egyébként az együtes két tagú Erdész vErdélyi Róbert ex-Napoleon BLD és egy nagyszerű vokalista csaj de nem tudom a nevét.a lemezen van duett Demeter Györggyel/nem Caramel/a kis gyufaárus lányban gitárszóló Bogdán Csaba Első Emelet és azt hiszam a Szentmihályi Gábor dobol.

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:33:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Refr.Én öltem meg Lora Palmert teljesen jogos Önvédelemből az egyikünknek mennie kellett tudtam vagy én vagy ő. Én öltem meg Lora Palmert mért néztek így rám ennél többre így elsőre nem volt energiám! Tovább nem tudom.

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:31:44

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

folyt. Szöveg: Érzem,hogy nyomják keresztül az agyamon az aktívoxigént Tudom szeretnéd,hogy én vizililiom formátöltenék Műholdas éjjelen hullránk a PCINIX köszönöm TESTMESTER Kisdolgokban te vagy alegnagyobb FÉRFIASAN TÖKÉLETES!

szilike007 Hozzászólás ideje: 2008-04-21 10:28:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-05 08:20:49

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

sziasztok! nagyon régen meg volt és tönkrement a kazi,de nem értem ez a caramel nóta ,hogy kerül ide.egy szám szövege hiányzik de teljesen már nem emlékezem rá. KB Cim:én öltem meg lora palmert TWIN PEAKS

syor Hozzászólás ideje: 2008-04-18 09:34:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-18 09:31:17

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Pont most néztem a kis gyufaáruslányról szóló mesét, és újra eszembe jutott, hogy létezik ez az együttes, de sajnos annyira nem ismert. Nagyon szerettem, de sajnos a kazettám elveszett. örülök, hogy legalábba dalszövegekre rátaláltam. köszönöm.

superaniko Hozzászólás ideje: 2008-02-23 13:55:08

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-23 13:51:11

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Halihó Mindenki! Én még csak a napokban hallottam erről az együttesről, de MINDENKÉPPEN szeretném megszerezni az albumukat, mert nagyon kellene egy számomra NAGYON fontos embernek. Ha valakinek megvan az album, kérem írjon a [*** moderálva ***] Előre is köszi!!!!

kitekatea Hozzászólás ideje: 2008-02-05 14:04:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-01 08:38:09

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

jó pár éve sikerült hozzájutnom a Cabaret albumához, azt sem tudtam kik ők, van-e több albumuk, de azt a kazettát rongyosra hallgattam, most nem rég átvette barátnőm nekem cd-re, de sajnos még mindíg nem sokat tudok róluk és azt sem, hogy jelent-e meg másik albumuk, kik az előadok, mikor szűnt meg az együttes, mert amikor rákerestem a neten egy pár éve alakult pécsi együttest hoz ki mindig...ők sem játszanak rossz zenét, de nekem akkor is ez a favorit.:-)))

Faithy Hozzászólás ideje: 2008-01-02 22:35:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-02 22:31:31

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Edyyyke, ha még mindig kell ez a szám, írj egy mailt: [*** moderálva ***]

Edyyyke Hozzászólás ideje: 2007-11-20 17:17:11

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-04 12:51:25

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

szia ha valaki meg tudná mondani hol tudnám megtalálni ezt a zene vagy el tudná küldeni nagyon örülnék. köszike

gyongyeee Hozzászólás ideje: 2007-08-01 23:40:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Nagyon tetszenek a Cabaret számok!!Szerintem a legjobbak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

...:::Wiky:::... Hozzászólás ideje: 2007-01-14 15:27:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Solaris" előadóról:

Imádom ezt a számot,de csak "Cascadásan"!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább