1. Majka - Csurran, cseppen
2. L.L. Junior - Úgy szeretnék (feat. Kenedi Veronika) 4:00 [2016]
3. Halász Judit - Boldog születésnapot![2009]
Bemutatás:
Biográfia:
A zenekar 2004 novemberében alakult Szerencsen, amikor Gönczy "Big" Győző rögtön elvállalta a mendzseri feladatot.
A komolyabb előrelépésig több mint 150 koncertten voltunk túl, melyek közül többször a Republic és a Hooligans előzenekaraként léphettünk a színpadra.
2008-ban az első Lola nagykoncerten debütált a zenekar a nagyközönség előtt, ami után rögtön az egyik hazai díjátadót is mi nyithattuk. Ekkor Bognár Tibor csatlakozott hozzánk mint produkciós menedzser, aki segítségével többek között lehetőséget kaptunk Avril Lavigne magyarországi koncertjén előzenekarként résztvenni.
Szeptemberben elkészült az első videóklippünk a Könnyen jön című dalhoz, majd 2009 februárjában a Szárnyak nélkül kisfilmje is napvilágot látott, melyek láthatóak voltak a hazai zenecsatornákon.
2009-ben a Bravo Otto díjátadón Az év felfedezettje díjat vehettük át, de ez nem "csak" a szobrot hozott nekünk, hanem egy lemezszerződést is a Magneoton kiadónál.
2010 márciusában készült el az Álarc című videóklipünk, mely előfutára volt a májusban megjelenő, első nagylemezünknek, a 21-nek.
Az év végén jelent meg a lemez címadó dalához készült kisfilm, mely a Viva Chart Show-n egészen az 1. helyig menetelt.
2011-ben a Nyíregyháza Tigers amerikai focicsapat felkért minket, hogy megírjuk az indulójukat.
Díjak és jelölések:
2009 - Az év hazai felfedezettje (Bravo Otto)
2009 - Legjobb új előadó jelölés (VIVA Comet)
2009 - Legjobb együttes jelölés (VIVA Comet)
2010 - Az év magyar együttese jelölés (Bravo Otto)
2010 - Legjobb együttes jelölés (VIVA Comet)
2011 - Az év magyar együttese jelölés (Bravo Otto)

Tagok:
szóló gitár
ének
Albumok:
2010
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2012-12-30 10:46:20
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Imádom nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2011-10-11 16:32:20
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Sziasztok! Akinek meg van az Idiot Side Tükörkép című száma az légyszíves küldje már el nekem meghálálom.Vagy mondja meg honnan lehet letölteni.MSN [*** moderálva ***] [*** moderálva ***] is nagyon szépen köszönöm!
Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
vivii_93 írd le priviben az msn címed és átküldöm a számokat :D
Utolsó bejelentkezés:
2011-09-11 15:10:46
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Megvan valakinek ez a szám????????????????????????????????????
Utolsó bejelentkezés:
2012-11-29 18:59:59
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Imádom az Idiot Side-ot Barnee meg Golyó a kedvencem.
Utolsó bejelentkezés:
2011-02-28 15:21:29
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
sztem tök jó Barnee haja a klippben <3 csak kár h élőben csúnya a haja :(
Utolsó bejelentkezés:
2013-04-01 11:56:33
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
naon szeretem az idiotsideot... torrenttel honnan lehet letölteni a számokat?
Utolsó bejelentkezés:
2013-04-26 22:43:39
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
szerintem nagyon jó ennek a zenéje és könnyen megjegyezhető a szövege
Utolsó bejelentkezés:
2014-02-08 20:01:48
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Imádom Az Idiot Side-ot!!!
Utolsó bejelentkezés:
2011-10-20 20:59:01
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
akinek meg van a 21! cimü album, és át tudná küldeni, az vegyen fel msnre lécci. elöre is köszii. :) [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Köcc már +van:D am az albumot honnan tudnám letölteni? aki áttudja küldeni vmeik számot vagyen fel msn-re pls:vizi99 jahh hotmail.com-os vok:D
Utolsó bejelentkezés:
2010-05-25 19:50:05
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Szia Lucmatek! Én a Vdowmloadert töltöttem le elöszőr aztán abban az alkalmazásba a számot!
Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
lécci mondjátok el honnan lehet letölteni a Szebb világ-ot!!!!!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2011-07-17 13:52:47
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
ebben a dalban a hang is jó a videó is jó és a szöveg is egyszóval király
Utolsó bejelentkezés:
2011-10-06 05:52:01
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Jó a szám is meg a klip is na és a szöveg se semmi! Jól meg van csinálva! Barnee jól néz ki! (L) JObb is, hogy szakított azzal a ribanc Barbee-val! Jószám! (kedvenc) Csak így tovább! Puszi
Utolsó bejelentkezés:
2009-10-30 15:47:16
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
sziasztok!! akinek megvan az Idiot Sidetől az összes zene akk léccy küldjétek már el nekemm!!!!!!!köszikeh [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2010-09-06 11:17:12
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
én régen nem szerettem őket, de most már az egyik kedvenceim. :) kb. 10 számuk van az ipodomon, és folyton őket hallgatom. XD. (L)
Utolsó bejelentkezés:
2013-05-15 17:16:14
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
sziasztok akinek meg van könnyen jön számuk az lécci küldje el nekem csnusi97-re ja freemail.hu-s ellöre is köszi
Utolsó bejelentkezés:
2009-11-02 08:39:55
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Nekem is van 3 számom tőllük! Asszem a Szebb világ, a könnyen jött és a szárnyak nélkül:P De többet sehol se találok!:( Pedig ez a dal tetszik eddig a lejobban! Ha tudja valaki h honnan lehetne leszedni akkor írjon v vmi:(
Utolsó bejelentkezés:
2009-07-11 20:11:01
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Sziasztok akinek megvan a Szebb világ, vagy a Könnyen jön számuk az írjon msn re a cimem annushka__96 hotmailes vagyok ... koccike remelem elkülditek :D
Utolsó bejelentkezés:
2009-02-08 12:26:19
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
sziiasztok..nekem megvan 3számuk..xajnah többet nemtalálok seholsem h letudnám esetleg töltenih. megadom az e-mail címem..irsz éeveletoda.és megkapod az msn címem..és átküldöm a számokat =) ha kell =) nahxal címem..: [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2010-04-18 10:59:33
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
sziasztok:) valaki eltudná küldeni az összes számukat a pupusbaba msncimemre?:) amugy hotmail-es vagyok:)
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-05 19:51:49
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Én először ezt a számukat hallattam. Nagyon jó!!! Remélem, h jönnek ide ahol én lakok koncertezni!!
Utolsó bejelentkezés:
2008-12-07 17:06:18
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Hi all!akinek megvan a Könnyen jön vagy a Szebb világ című szám,az légyszi küldje át nekem [*** moderálva ***] előre is:]
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-11 10:20:48
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
imádomBarneeeeeeeet<33(:
Utolsó bejelentkezés:
2008-05-06 16:24:06
Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:
Sziasztok!!! ha vmelyik látogatónak meg van ez a szám, akkor legyen szives küldje már el nekem erre a címre!!! : [*** moderálva ***] :)))