Urbán Katalin

Zenei irányzat: Népdal, magyar nóta
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 18079 alkalommal

Bemutatás:

Urbán Katalin (1931 - 2011)
Magyar nótaénekesnő és nóta szövegíró volt.

A szegedi származású Urbán Katalin pályafutását az Állami
Népi Együttesnél kezdte, ahol karnagya Csenki Imre volt.
Innen a Magyar Rádió énekkarához került, majd a híres
Rajkó zenekarral bejárta a világot.
Az egyik rádiófelvételen találkozott a Sápon született Bojtor
Imrével, akivel később is házasságot kötött.
Közös fellépéseik során a magyar nóta páros éneklését a
közönség megkedvelte, megszerette.
A magyar nóta lelkes híveként Bojtor Imrével alapító tagja
lett a Jákó Vera Nemzeti Nótaszínháznak.
A közös énekléseik során megtanulták, hogy a nóta és a
népdal édestestvérek. A közös tehetségük teljességét
nyújtották évtizedekig itthon és külföldön nótakedvelők
népes táborának.

Bojtor Imre 1999 őszi váratlan halála után abbahagyta
az aktív énekesi pályát, lelkileg egyetlen kapaszkodó lett
számára az általa alapított Bojtor Imre Népdal-és Nótakör,
amelyben szerkesztői és rendezői munkát végzett.
Rákospalota fiataljait és időseit próbálta rávezetni a műfaj
szeretetére.
Férje, Bojtor Imre nevét vette fel Sáp Művelődési Háza is,
és ott is Nótakör alakult.

A teljesség igénye nélkül egy pár nótája:
- Aki Magyar talpra hát Zene: Zsákai Ferenc
- Altasd el altasd el Zene: Zsákai Ferenc
- Eget verő nagy szerelem Zene: Zsákai Ferenc
- Édesanyám hozzád jöttem Zene: Zsákai Ferenc
- De jó reggel visszabújni az ágyba Zene: Zsákai Ferenc
- Hol kóborolsz édes álom Zene: Zsákai Ferenc
- Kell a pénz a boldogsághoz Zene: Zsákai Ferenc
- Meghaltak a szép fák Zene: Zsákai Ferenc
- Megköszönöm a szerelmet Zene: Zsákai Ferenc
- Mért vagy nekem a legelső Zene: Zsákai Ferenc
- Száll a selyemszoknya áll a bál Zene: Zsákai Ferenc
- Téli hideg nyári meleg Zene: Zsákai Ferenc

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább