Karda Beáta

Zenei irányzat: pop-rock, funky, dance, tándal,
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 31575 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Énekesnő, előadóművész, énektanár

Biográfia:

Karda Beáta 1950. szeptember 4-én született Győrben, zenészcsaládba: édesapja Karda Tibor zongorista, aki a Fészek Klub igazi fénykorában hosszú éveken át a hely meghatározó egyénisége volt. Zenei tanulmányait a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában végezte. A zongora és a hangképzés mellett a dzsesszbalettet és a modern akrobatikát is kitanulta, ezzel fejlesztve színpadi mozgáskultúráját. 1967-ben kezdte el énekesi pályát. 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon, még mint gimnazista elénekelte a Csuda jó fej című dalt. A 1970-es évek elején Szigeti Edit, a General együttes gitáros-zeneszerzője, valamint Papp Imre, a Gemini együttes frontembere és énekes-zeneszerzője segítették pályafutásában. 1971-ben a Neoton együttessel Afrikában turnézott. 1972-ben Alexandriában közönségdíjat kapott. 1973-1974-ig külföldön zenélt. Beata and the Piramis néven Németországban és Svájcban vendégszerepelt. 1977-ben Írországban a Castelbari dalfesztiválon 3. helyezett lett. 1978-ban az OIRT fesztiválon Grand Prix-t kapoott. 1978-tól 1988-ig volt visszatérő meghívott előadó a berlini Friedrich-Stadt-Palace-ban, ahol nagy sikerrel adta elő a legismertebb német szövegírók és zeneszerzők számait, illetve készítette el világslágerek német változatait is.1981-ben jelent meg első nagylemeze, Figyelem itt vagyok címmel. A lemezt a népszerű Piramis zeneszerzői, Gallai Péter, Révész Sándor, Som Lajos írták. A szövegírók közül Bradányi Ivánnak és S. Nagy Istvánnak köszönheti a legtöbb segítséget. Som Lajossal a Piramis vezetőjével házasságban is élt, 1987. november 25-én váltak el. Lányuk, Nikolett az 1981-es Tánc- és popdalfesztivállal egy időben született, emiatt az énekesnő nem tudott a műsorban fellépni, helyette Pál Györgyi és Baracsi István duója versengett. Pályája alatt számos kislemezt jelentettet meg. 1991-ben jelent meg második albuma Mi ketten címmel.1994-ben a Magyar Televízió show műsort készített vele, melynek rendezője Csenterics Ágnes volt. 1994-ben a Táncdalfesztiválon a Könyörgés a kedvesemért című Méhes György szerzeménnyel 2. helyezett lett.1995-ben jelent meg Boldog karácsonyt a világnak című lemeze, amely jelentős példányszámban külföldre is eljutott. Az igazi meglepetést 2002-ben okozta, stílust váltott és a ma divatos zenében próbálta ki magát. Új külsővel, új fazonnal, új stílussal (és új névvel B52') jelent meg, a NOX és a Romantic együttes fiatal zeneszerzőpárosa Harmath Szabolcs, Orbán Tamás komponálta Újjászületés című lemezét. 2004 óta Budapesten több helyen működik Karda Beáta Énekstúdió, ahol a hangképzés és a megfelelő színpadi mozgás mellett a különböző zenei műfajok előadásmódjára is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatók. Itt kolléganője, Sasvári Annamária Zora énekesnő, művésztársa és az oktató társa a tanításban. Az újonnan felfedezett tehetségeknek az énekesnő fellépési lehetőséget is biztosít, s a későbbiekben is figyelemmel kíséri zenei életüket. Varannai Istvánnal és gyermekekkel (Verebélyi Vivien,Martina Dzsenifer és Gál Tamás) közösen megjelentetett, Öleld a szívedhez a világot című albumán két új dalt énekelt. Műsoraiban hallható a Mi az, ami kell nekünk és az Így élek én című dal is, melyek zeneszerzője ugyanaz, aki a Gondolsz-e majd rám-é. (Varannai István) Legismertebb dalai: Csuda jó fej, Vándorcirkuszos szeretnék lenni, Hogyha bekopog, Bolond mesék, Vén rádió, Szerelemről szóljon az ének, Nem hívsz, Vágyódás, Könyörgés a kedvesemért, Olvad a jég, Búcsúzik az ezüst nyár, stb. Diszkográfia, nagylemezek: 1981 Figyelem, itt vagyok 1991 Mi ketten 1995 Bea Mix 1996 Boldog karácsonyt a világnak 2002 Újjászületés Díjak,elismerések: 1970–1979: 9 különböző nemzetközi dalfesztiválon nyert díjat (Közönségdíj, Alexandria; OIRT Fesztivál Grand-Prix díj, stb.) Köztársasági Elnöki Ezüst Emlékérem (2000) Zámbó Jimmy-díj (2013) Magyar Jótékonysági Díj (2013)

Karda Beáta dalszövegek (86 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább