Kati és a Kerek Perec

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 12, összesen 27888 alkalommal

Bemutatás:

Az együttes vezetője Kiss Ernő (akinek Várszegi Gábor volt a példaképe), Nagy Kati pedig a névadó ötletgazda. Ádám, Gyula, Ernő és Kati korábban a Volán együttesben játszottak együtt, melynek Turán László volt a vezetője. A Volánt 1970-ben alapították, a Fővárosi Művelődési Központ volt a törzshelyük. Itt játszott még az idő alatt többek közt Papp Imre, Lerch István és Baranszky László is. Rockzenét játszottak, főleg olyan nagy nyugati együttesek repertoárjából, mint a Black Sabbath, Deep Purple vagy a Led Zeppelin.
1975-ben megalapították a Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációt. 1976-ban az Egymillió fontos hangjegy c. tv-műsor készített velük két felvételt, a 5000 Volts együttes I’m On Fire c. dalának magyar nyelvű feldolgozásából Lángolok címmel, valamint a Pereces bácsi c. nekik írt magyar szerzeményből. 1977-ben a Metronóm ’77 fesztiválon is felléptek az Egy dal neked c. szerzeményükkel. Ettől az évtől már olyan sikeres rádiófelvételeik is készültek, mint a Hinta, 1978-ban pedig a Jókedvű nap. Ezekben az években két kislemezüket is kiadták. 1979-ben már három nagylemezen is szerepelnek: Kati énekli az ABBA Fernando című slágerét a Disco Party című lemezen, a Jókedvű nap a Pepita Favorit c. válogatásalbumon jelent meg, a harmadik album pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a Kerek Perec, amelyről a Titanic című dal az év egyik slágere lett és felkerült a Disco Party 2. c. 1981-es válogatáslemezre.
1980-tól változás következett a felállásban: Végvári Ádám és Bardóczi Gyula átigazolt a Neoton Famíliába. Két új tag érkezett: Babarik Vince és Mikulcza Sándor.
1982-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel. Ekkoriban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa, Erdős Péter 1982-ben közbelépett, és azt mondta, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. 1982 őszétől a zenekar nevet változtatott, és külföldi vendéglátós munkákat vállalt. Nagy Kati 1984-ig, Babarik Vince 1990-ig volt a zenekar tagja. Forrás: Wiki

Biográfia:

1975–1977 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Fábián Attila – gitár, fuvola Nagy Béla – dob 1977-1978 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Patay Miklós – gitár Kegye János - fuvola Zámori Sándor – dob 1978-1979 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Végvári Ádám – ének, gitár, basszusgitár Bardóczi Gyula – dob 1980-1982 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Mikulcza Sándor – ének, gitár Babarik Vince – dob

Tagok:

Nagy Katalin

billentyűs,énekes,zeneszerző,szövegíró

Végvári Ádám

szóló gitár

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

hejhó Hozzászólás ideje: 2008-06-14 21:15:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-14 21:13:57

Véleménye a(z) "Kati és a Kerek Perec" előadóról:

Ha valakinek megvan Kati És A Kerek Perec első 1979-es albuma az legyen szives küldje már át nekem nagyon megköszönném Címem: [*** moderálva ***]

mahorka Hozzászólás ideje: 2007-03-15 11:02:15

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kati és a Kerek Perec" előadóról:

Köszönöm a sok segítséget, most már csak a 2. lemezük (Szerpentin 1981) hiányzik. Ha valakinek megvan kérem írjon! Köszönettel: mahorka Ui: Ezek a számcímek 1. Robinson 2. Ne szeress engem 3. Szívkirály 4. Rolli 5. Ördögi kör B 19' 12" 1. Engedj szabadon 2. Kövesd a folyót 3. Szerpentin 4. Szoríts, ölelj át!

mahorka Hozzászólás ideje: 2007-01-22 21:40:22

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kati és a Kerek Perec" előadóról:

Valakinek megvan ez a szám, vagy bármelyik másik Katitól? Ha igen, írjon a [*** moderálva ***] címre. Kösz: mahorka

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább