Dogs

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 8390 alkalommal

Bemutatás:

Komár László és Zalatnay Cini, a Scampolo egykori tagjai
új zenekart akartak alapítani Maka Bélával, a Metro korábbi
basszusgitárosával, ezért elmentek a Kon-Tiki egy Csiliben
tartott koncertjére megnézni Töricht György szólógitárost.
Tetszett nekik, amit láttak, és azonnal meghívták magukhoz.
1964-ben járunk, ekkor alakult meg a Dogs.

Kezdetben Bálint István dobolt a bandában, őt később Pintér
István váltotta fel, aki korábban az Atlantis együttes dobosa volt.
Az induló bandához csatlakozott Bertalan István „Güzü” is, aki
bár képzett dzsesszdobos volt, a Dogsban ritmusgitáron játszott.
Az Utasellátó* Arany János utcai klubjának állandó fellépői lettek.
Rolling Stones- és Yardbirds-dalokat játszottak.

(*Egykori vasúti utasellátó vállalat, amely ételeket forgalmazott.)

1965 nyarán rádiófelvételeket készített a zenekar.
Ősszel Komár és Cini elhagyták a Dogsot, helyükre Demjén Rózsi
és testvére, Demjén István érkezett, akiket az új billentyűs, Králik
János hívott a zenekarba. Králik lett akkor az együttes szervezője,
és vezetője is. Az ő szülei jó anyagi helyzetének köszönhetően az
akkori legjobb felszerelést sikerült beszerezniük.
1966-ban a Népstadion melletti Gumigyári Klubban találtak állandó
helyre.

1966 őszén jelent meg egy négy dalos EP, amelyen Demjén Rózsi
első magyar nyelvű szerzeménye is szerepel (Végre nálad lehetek).
Nem sokkal később egy két dalos, önálló kislemezüket is kiadták.
(Sötét alagút, Hova siet ez az élet, SP 428, Qualiton)

Az 1967-es Táncdal fesztiválon Wittek Mária Keresek egy fiút című
dalát kísérték. Helyezést nem értek el, de ez a dal egy kislemezen
él tovább.

1967 nyarán a Balatonon játszották végig az egész szezont.
A zenekar egyik technikusa ekkor mutatott nekik Jimi Hendrix és
Cream felvételeket, amelyek hamar bekerülnek a repertoárjukba.
Talán ők az elsők, akik Jimi Hendrix dalaival lépnek színpadra
Magyarországon, és bár ezzel a Liversing tagjai vitatkoznak, a
különbség alighanem csak napokban mérhető.

1968-ban a Liversing hívására a Demjén-testvérek elhagyták a
zenekart. Ekkor, az év elején, egy koncert erejéig Török Ádám is
csatlakozott a Dogshoz, de végül nem vele folytatták, hanem két
új taggal: Orszáczky Jackie és Lakatos „Bögöly” Béla. Időközben
az ORI ideiglenesen letiltotta a zenekart egy botrányos miskolci
szereplésük miatt. Utóbb kiderült, hogy letiltásuk alatt a Gemini
legénysége játszott országszerte Dogs néven helyettük.

1969 tavaszán Demjén Rózsi visszatért a zenekarhoz, testvérét,
Istvánt azonban már nem hozza magával. A zenekar billentyűse
időközben Vadnai László „Kuksi” lett, Bertalan „Güzü" pedig a
ritmusgitározás helyett végre beülhetett a dobok mögé.
Innentől azonban egy új történet kezdődik, hiszen ORI nyomására
nevet változtattak, és a Meteorként folyatták tovább a zenélést...

(ORI=Országos Rendező Iroda)

Biográfia:

Tagok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább