1. Fehér Krisztián - Gyere Kislány (ft. Burai)
2. T. Danny - Vidéki Csajszi
3. Bródy János - Ha én rózsa volnék 3:36 [1994]
Bemutatás:
Harcsa Veronika (Budapest, 1982. október 8. – ) magyar dzsesszénekesnő.
Biográfia:
2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, de korábban a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója is volt. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket. A Speak Low 2007 júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott.
Számos jazz szereplésén kívül kortárs művészeti, alternatív és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője. Énekelt az Off Társulat két kortárs táncos koreográfiájában: a Fészek és a Szomjas vagyok című előadásokban. Az Erik Sumo Band énekesnője volt. Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház Shakespeare, A velencei kalmár című előadásának zeneszerzője, zenekarával az előadások élő kísérője. Vendégként olyan zenekarokkal dolgozik együtt, mint a Nicola Conte Jazz Combo, a Thomas Siffling Trio, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Korai Öröm, Freestyle Chamber Orchestra, a Budapest Jazz Orchestra, a Fugato Orchestra és a Colorstar.
Különféle zenei fesztiválok résztvevőjeként fellépett már Japánban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Finnországban, Norvégiában, Izraelben, Görögországban, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában.
A 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon elnyerte „A Fringe legjobb hangja” díjat. A 2009-es Fonogram díjátadón az év jazz-albuma a You Don't Know It's You lett.
2010-ben a frissen megalakult Bin-Jip együttes énekesnője lett.

Forrás: Wikipédia
Tagok:
zongora
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2009-02-25 07:10:24
Véleménye a(z) "Harcsa Veronika" előadóról:
Harcsa Veronika valóban egy olyan egyedi stílus a mai Jazz forgatagban, akit nagyon nehéz nem észrevenni! Koncertjei valódi életet sugároznak, és nagyon élvezetesek. Érdemes ott lenni, és átélni azt, ahogy játszik a hangjával, és a zenésztársai a hangszerekkel. Olyan pótolhatatlan élményt nyújt, ami a minden napi élet harcaihoz erőt ad. Valódi művészeti érték, amit ott lát, és hall a közönség.
Utolsó bejelentkezés:
2011-05-15 19:03:24
Véleménye a(z) "Harcsa Veronika" előadóról:
Harcsa Veronika fiatal jazzénekesnő, 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket. A Speak Low 2007. júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. Az énekesnő quartetjével jelenleg saját szerzeményeit adja elő. You Don’t Know It’s You című, 2008. januári albumukon tizenhárom saját dal hallható. A lemez 2008. áprilisában Japánban is megjelent, és szintén listavezető lett. Május elején kinti kiadójuk meghívásának eleget téve a kvartett nagy sikerű turnét adott Japánban. 2008. novemberében az A38-on teltház előtt mutatták be az énekesnő legújabb szerzeményeit tartalmazó Red Baggage című lemezt. A Harcsa Veronika Quartet tagjai: Blaho Attila (zongora), Majtényi Bálint (dob) és Oláh Zoltán (nagybőgő). Számos jazz szereplésén kívül Harcsa Veronika kortárs művészeti és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője. Az Erik Sumo Band énekese, énekel az Off Társulat két kortárs táncos koreográfiájában: a Fészek és a Szomjas vagyok című előadásokban. Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház Shakespeare: A velencei kalmár című előadásának zeneszerzője, zenekarával az előadások élő kísérője. Vendégként olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Nicola Conte Jazz Combo, a Thomas Siffling Trio, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Korai Öröm, Freestyle Chamber Orchestra, a Budapest Jazz Orchestra, a Fugato Orchestra és a Colorstar. Különféle zenei fesztiválok résztvevőjeként fellépett már Japánban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, Görögországban, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában. A 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon „A FRINGE LEGJOBB HANGJA" díjat nyerte.