E.V.M.

Zenei irányzat: rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 15307 alkalommal

Bemutatás:

Magyar rock klasszikusok élőben!

Biográfia:

2006.
A két alapító tag (Marci és Milán) régebbi együttese felbomlott. Mivel a zenélést nem akarták abbahagyni, ezért lázasan kutatni kezdtek új tagok után.
Először Kiss Balázs csatlakozott, mint basszusgitáros.

2006. November
A zenekarhoz csatlakozott Faragó László, aki már az első próbán mindenkit lenyűgözött énekhangjával. A csapat magyar feldolgozásokat kezdett játszani. Elsők között Bikini, Edda és P.mobil számok képezték a repertoárt.

2006. December
Egy billentyűssel bővült a társaság, Ő Csalai Csaba.

2007.
Az év első fele próbákkal telt. Folyamatosan tanultuk az új számokat.

2007. tavasz
A basszusgitáros személye lecserélődött, a csapatba Kiss Balázs helyére Héder Sándor lépett be.

2007. Augusztus
Megtört a jég, amikor első két koncertünket adtuk.
A zenekar életében elindult az a korszak amikor már nem csak a saját szórakoztatásunkra zenéltünk.

2007. Szeptember
Szél László csatlakozott a csapathoz, vokál és szájharmonika poszton.

2008.
Számos sikeres koncert mellett személyi változás is történt a zenekarban.
Csaba, a billentyűsünk távozott a csapatból.

2009 Július
Két év közös munka után László, a szájharmonikásunk úgy döntött távozik a csapatból.

2009. November
Az énekesünk Faragó László úgy döntött, hogy más felállásban kívánja tovább folytatni a zenélést, ezért távozott a zenekarból. Megkeresésünkre Szél László újra csatlakozott a csapathoz, mint énekes és szájharmonikás.

2010. Január
Hosszas próbák után, a csapatnak újra lett billentyűse, így hivatalosan is csatlakozott hozzánk Unyi József!

2010. Március
Elkészült a bemutatkozó demo lemezünk, melyen 4 dal hallható.

2012. Január
A zenekar vendég énekese Hamvasi Mercédesz!

2013. Április
Szél László kilép a zenekarból, helyét Lóránt Csaba veszi át. Lacit ettől függetlenül később is szívesen látjuk/halljuk vendég énekes pozícióban.

2014. Február
Lóránt Csabi kilép a zenekarból. Az énekes pozíciót Fürész Imre veszi át, bővül a zenekar még egy gitárossal Mocsár László személyében.

2014. December
Közös zenekari döntés alapján Fürész Imi és Mocsár Laci távozik a zenekarból. Az énekes pozíciót Sztupovszky Zoltán tölti be.

Jelenlegi felállásunk

Héder Sándor: basszusgitár
Huszics Márton: gitár
Kis Milán Gergő: dob
Sztupovszky Zoltán: ének
Unyi József: billentyű

Ha visszatekintünk, tagcserék és változások tarkították eddigi történetünket. De rengeteg szép emlék is. Optimisták vagyunk, mert a felmerülő problémákat és kihívásokat mindig sikerült megoldanunk. a sok-sok koncert és a közönség visszajelzései megerősítenek bennünket. Megerősítenek abban, hogy az E.V.M. nem csupán egy hobbi, hanem egy hitvallás.
Egy zenekar aki megmutatja, hogy a rockzene klasszikusain nem fogott az idő, a mai napig aktuálisak.

“Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek
Akkor is ilyen leszek”

P.Mobil – Rocktóber

E.V.M. dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább