Komlóssy Emma

Zenei irányzat: Magyar nóta, operett
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 3039 alkalommal

Bemutatás:

Krausz Emma (1881 - 1944)
Magyar színész és operetténekes (koloratúrszoprán)
hölgy volt.

A Komlósi, később Komlósy, végül Komlóssy nevet
valószínűleg nem hivatalosan vette fel, csak amúgy
művésznévként használta.

Vácott született 1881. december 26-án, de Budapesten
élte le az élete legnagyobb részét. Jó hallása és szép
hangja korán kiderült, így azután Rákosi Szidi színész
iskolájába került 14 éves korában.
Később járt a zeneakadémiára is (talán elvégezte?).
Tanulmányait befejezvén Bölönyi József, a kolozsvári
színház intendánsa szerződtette, 1899-ben a Gésák
című operett Juliette szerepében mutatkozott be.
1901-től Debrecenben játszott, de szerepelt Kassán is.
1903–1907 között a budapesti Népszínház tagja volt.
1908-ban a Grand Kabaréban (Budapest, József krt 70.)
lépett fel.
1909-től többek között a Király Színházban, a Budai
Színkörben, a Városligeti Színkörben, a Népoperában,
Vígszínházban játszott, majd 1915–1918 között ismét
a Népopera művésze volt.
1921–1923 között a budapesti Emke kabaréban lépett fel.
Ezután ritkán volt látható, de főként önálló esteket adott,
ahol elsősorban magyar nóták előadásával aratott sikert.

A zsidó származása miatt egyre-egyre jobban a perifériára
szorult, mígnem bekerült a budapesti hírhedt gettóba, ahol
1944 decemberében elhalálozott. (Éhen halt).

Forrás: Wikipédia és korabeli dokumentumok

Biográfia:

Komlóssy Emma dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább