1. Egyéb szövegek - Bella Ciao
2. Fehér Krisztián - Gyere Kislány (ft. Burai)
3. T. Danny - Vidéki Csajszi
Honeybeast
Bemutatás:
2005-ben alakultak, Honey Bee néven, és 2011 óta szerepelnek
HoneyBeast néven.
HoneyBeast néven.
Biográfia:
2005-ben alakult a Smarties nevű zenekar utódjaként, ahol Czutor Anett,
Tatár Árpád, és Bencsik-Kovács Zoltán már együtt dolgoztak. Fél év múlva
lett belőle zenekar. Kovács Tamás dobos, Wilhelm Gábor basszusgitáros
jött még a bandába, majd Kiszin Miklós csatlakozott Gábor helyett: Az év
építkezéssel, dalok írásával, tehetségkutatókra jelentkezéssel telt.
Jim Beam 10-be nem jutnak be, rossz emlékekkel távoznak. Radio Cafe
tehetségkutatóra is mennek ahol a fődíj Zöld Pardon koncert volt. Meg is
hívták őket a rádióba ahova nem vittek demo CD-t, de Árpádnál ott volt a
gitárja és élőben, élesben eljátszottak egy dalt ami azon a héten
íródott. Na ez az igazi ősbemutató, ami mellesleg nagyon jól sikerült. A
Zöld Pardonban léptek fel sikeresen. Koncertek indulnak Szegeden,
Pesten. A szarvasi Wan2 töbfordulós tehetségkutatón mindent megnyertek:
basszusgitáros különdíj, legjobb énekes, gitáros, zenekar... A fődíj egy
videoklip volt, aminél, mint kiderült mindent az együttesnek kellett
volna fizetnie, tehát kútbaesett.
Az első igazi átütő sikert 2010-ben a Portugál című dal hozza meg: az
MR2-Petőfi Rádió Top 30-as listáján a harmadik helyig jut, a klip YouTube-on
több százezres nézettséget ér el.
2011 a nagy változások időszaka:
Kiszin Miklós a Ganxsta Zolee és a Kartelben basszusgitározik tovább,
helyére Lázár Tibor kerül. A zenekar egy billentyűs-vokalistával is kiegészül
Kővágó Zsolt személyében, Czutor Anett énekesnőt a korábban death metal
frontember és a Balkán Fanatikban rappelő, majd a Kőbányai Zenei Stúdió
növendékeként profi jazz-énekesnővé avanzsáló Tarján Zsófia váltja.
Tagok:
dob
ének
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!