1. Hofi Géza - Hofélia belépője
2. Elisabeth (musical) - Lehull a fátyol
3. V-Tech - Ének az esőben
Bemutatás:
az 1980-as évek elején.
Időbeni eltéréssel két zenekar is létezett ugyanezen a néven.
Az első formáció (1977):
- Szakács Gábor (ének)
- Gecse János (basszusgitár)
- Kőrös József (gitár)
- Szakács László (dob)
Ez a felállás a P. Mobil előzenekara volt egy rövid ideig.
1978-ban Szakács Gábor elhagyta az együttest, helyét Földes
László "Hobo" vette át.
Új tagokkal kiegészülve és nevet változtatva ebből alakult meg
a Hobo Blues Band 1978-ban.
1979-ben Szakács László, Ikarus néven egy új együttes alapított.*
A formáció tagjai:
- Galla Miklós (gitár, ének)
- Akantisz Sándor (gitár)
- Márffy Zsolt (basszusgitár, ének)
- Laki Zoltán (billentyűs hangszerek)
- Szakács László (dob, zenekarvezető)
Két rádiófelvétel készült velük: a Minden gólra megy, és a Rajtad áll.
1980-ban beneveztek a PM tehetségkutató versenyre, ahol a Barát,
vagy ellenség? című dalukkal, harmadik helyezést értek el.
Még egy kislemezen szerepeltek a Rolls együttessel közösen, azután
csöndben tűntek el még abban az évben (1980).
Galla Miklós ezután alakította meg a GM49 együttest.
*A megadott képen a második formáció szerepel.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!