1. T. Danny - Vidéki Csajszi
2. Fehér Krisztián - Gyere Kislány (ft. Burai)
3. Rúzsa Magdi - Egyszer 03:33 [2016]
3/4 hét
Bemutatás:
Biográfia:
2006 februárjában gitárokkal és egy új taggal (Tamás Balázs[dob]) felvértezve valójában útjának indult a 3/4 hét. Elkészültek első dalaink, amiket egy demo formájában rögzítettünk. A korai időkben a pócspetri művházban rendeztünk koncerteket, a saját szórakoztatásunkra, illetve barátainknak.
Egyre-másra születtek az új dalok és ezzel együtt a koncertek száma is. Több koncertünk volt Nyíregyházán, Hajdúdorogon, Harangodon, Debrecenben, Budapesten...
A banda a dallamos punk-rock vonulat hullámain lovagol, vicces dalszövegekkel operálva. A nótáink gyorsak, ütemesek, pattogósak ahogy ezt a stílus megköveteli, ugyan akkor néhány líraibb hangvételű is helyet kap a repertoárunkban.
2008-ban az új dalainkkal együtt stúdióba vonultunk, és felvettük első lemezünket, ami a Rossz felé haladok címmel jelent meg az internetes honlapunkon. Természetesen ez hivatalosan kiadva nem lett. Ezután még inkább megszaporodtak a koncert felkérések a környékbeli városokban. Még ebben az évben sikerült bejutnunk a nyírbátori Amatőr zenekarok fesztiváljára (AZFESZT), ahol a zenekar kipróbálhatta magát, nagy színpadon profi körülmények között.
2010-ben úgy döntöttünk hogy a koncertek hangzásának színesítésére, egy új tagot igazolunk Magyar Tamás [szóló] személyében. Ezután a tanulás és összeszokás időszaka következett, amire a több koncert meghívásnak köszönhetően meg volt a lehetőségünk.
A dalgyártás természetesen nem állt le. Kiválogattunk 12 dalt és nekifogtunk második lemezünknek, ami a Minden ami vár címet kapta. A munka már elkezdődött várhatóan nyárra hallhattja a nagyközönség.
A zenekar a jövőbe tekint, minden lehetőséget megragadunk a fejlődésre, saját és mások által szervezett koncerteket adunk, tehetség kutatókon veszünk részt. A koncertjeink viccesek és jó hangulatban telnek.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!