Exotic

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 268820 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

Exotic 1986-ban meghirdették az Aorta Tehetségkutató Fesztivált, amely akkor a mai Megasztárhoz hasonló jelentőséggel bírt, és amelyre 600 zenekar jelentkezett. A Tabár testvérek (István és Zoltán) - akkor még zenekar híján - vették a bátorságot és beneveztek – lesz ami lesz! Az első elődöntőben csatlakozott a csapathoz Csík István és Vilmányi Gábor, közös tevékenységük eredménye az elődöntő második helyezése lett, amivel továbbjutottak a középdöntőbe. A középdöntőben a csapat tovább erősödött Sipos F. Tamás énekessel. A végeredmény egyenes úton a döntőbe kerülés volt. A Salgóbányai táborban a döntő elsöprő sikert hozott a zenekar számára, melynek fődíja egy rádió-felvétel volt. A Magyar Rádió 22-es stúdiójában felvették a győztes dalt, ami Hiába provokál címen egy teljesen új hangzásvilágot hozott a hazai pop-rock világba. Németh Alajos, a Bikini basszusgitárosa felfigyelt a csapatra és kiadójukhoz, a Hungarotonhoz beajánlotta őket. 1987-ben megjelent az első kislemez, melyen már két olyan dal volt hallható, amely országos népszerűséget jelentett a csapat számára 24/24 és Ő csak ül). 1988-ban megjelent a zenekar első albuma Holdfénytánc címmel, amin a címadó dalon kívül olyan slágerek szerepeltek, mint a Nézz rám tizedes!, Szolid árak, forró vágyak (Interpop Fesztivál), valamint az Ébresztő, Paganini! Az első lemez több, mint 60 ezer példányban fogyott el, az igazi sikert mégis a második album megjelenése hozta a csapat számára… Igazi poptörténelmi pillanat volt a Trabant című dal rádióba kerülése. Ezt a dalt gyakorlatilag 1990-től a mai napig rotációban játszák és a mai tinédzserek számára is ismert sláger. Ez a lemez egy hónap alatt aranylemez lett, majd a következő évben az akkori egyedülálló díjkiosztón, a Pop Meccs Gálán szinte minden díjat elnyert. A harmadik albumra a zenekar western ruhába öltözött, és az egész lemez hangvételét, szövegvilágát e világ köré próbálta hangolni. Ezen a lemezen feldolgozták a Felkelő nap háza című tradicionális népdalt, de a lemez igazi slágere a Bányászdal lett, ami igazából paródiának indult. A harmadik lemez megjelenését követően a csapatból kivált Vilmányi Gábor, aki a Manhattan tagja lett, valamint évközben Csík István is távozott. Helyükre Vámos Zsolt (gitár) és Vermes László (dob) került. A negyedik nagylemez Go-Go Amerika! címmel jelent meg, jellegzetes Exotic-os irónikus hangvétellel. Ezt követte még egy válogatáslemez a legjobb dalokból, majd a zenekar 1993-ban felfüggesztette működését. Az Exotic énekese, Sipos F. Tamás szólókarrierbe kezdett, első három lemeze platinalemez lett, és olyan ismert dalok szerepeltek cd-in, mint a Nincs baj, baby! vagy a Buli van a parton című dalok. 2002-ben Lagzi Lajcsi az akkori Dáridó című műsorba meghívta az Exotic-ot, amelyre ők egy rövid vonakodás után igent mondtak. Az emlékezetes Murau-i (Ausztria) felvétel az utolsó negyedév legnézettebb Dáridója lett. A zenekar ekkor határozta el, hogy újra összeáll és vállal fellépéseket. 2004. szeptember 9-én Budapesten a Petőfi Csarnokban nagy sikerű koncertet adott, amelyről DVD készült. A koncerten olyan sikeres dalok hangzanak el, mint a Trabant, a Nézz rám, tizedes!, a Bányászdal, az Ébresztő Paganini!, a Nincs baj baby! A Buli van a parton… ...és a 30 éves fennálásuk tiszteletére ismét összeálltak, és kiadtak egy új albumot, amely egy időutazás, hiszen az első albumuk megjelenése előtti dalokat vették elő, porolták le... Az új album címe: "Nulladik lemez" Isten hozott! és 2017.10.20-an jelent meg.

Tagok:

Vámos Zsolt

szóló gitár

Tabár István

szintetizátor

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

N-drew Hozzászólás ideje: 2009-11-11 20:04:45

Utolsó bejelentkezés:
2017-12-04 14:00:37

Véleménye a(z) "Exotic" előadóról:

Gyerekkoromban szinte csak magyar együtteseket, énekeseket hallgattunk. Bikini, Edda, Exotic, Pierrot... Este autóban ülve Pierrot és Exotic ment. Hangulat megvolt. :D

faszagyerek2.0 Hozzászólás ideje: 2009-01-20 17:29:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-14 17:03:34

Véleménye a(z) "Exotic" előadóról:

az exotic volt az első olyan banda aki normális magyar zenét csinált az ELSŐ EMELET után!riszrossz EDDÁsok kiméljenek a fikázástól de olyat csináltak amire akkor mindenki bulizott és NAGYON JÓÓÓÓÓÓK VOlTAK!!!!én még mai napig előszedem a régi EXOTIC bakelitjaimat és bátran mondhatom,hogy többet ér mint egy szar toplistás moslék a mai magyr zeneiéletböl!!!!

goldenfree Hozzászólás ideje: 2008-11-07 14:54:29

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-08 13:39:11

Véleménye a(z) "Exotic" előadóról:

................Megnyúzott az őrmester,vagy a házmester........Nem ezt mondja?

Lorraine Hozzászólás ideje: 2008-09-03 22:43:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-15 16:10:40

Véleménye a(z) "Exotic" előadóról:

Szerintem kb. mindenki csak azokat az újabb (+Sipos F Tamás) dalokat ismeri, amik elég idétlenek, pláne a régi Exotic dalokhoz képest.. Nekem azok pl. nem tetszenek, Trabant, Nincs baj bébi stb.. :)

marci92 Hozzászólás ideje: 2007-11-24 20:41:12

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-05 09:57:54

Véleménye a(z) "Exotic" előadóról:

Igazából én csak a Trabant című dalukat ismerem asszem de azt nagyon szeretem pedíg nem vagyok Trabi-mániás

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább