1. Gyermekdalok - Itt a farsang
2. Majka - Csurran, cseppen
3. L.L. Junior - ZHA MAJ DUR (ft. Azahriah, Farkas Pisti)
Bemutatás:
Biográfia:
A középiskolát Győrben a Szabadhegyi Közoktatási Központban végezte el. A középiskola után Sík Olga énektanárhoz járt három évig.
Mindig is énekesnő szeretett volna lenni, de először modellként vált ismertté. Bátyja Gergely, négy év egy hónapot töltött börtönben drogdílerkedés miatt. Majd 2011-ben jelentkezett a Való Világ 5 szériájába, az Alfahímek kategóriában, ahova a nézők elsőként szavazták be a villalakók közé. Regina 2010. februárja óta Feczesin Róbert, labdarúgó élettársa.
1999-ben részt vett a TV2 Kifutó című műsorában, de ott még nem ért el helyezést
2004 decemberében jelent meg első albuma Csak szeress… címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Csak szeress vagy menj tovább és a Befogom a szám című dalokból.
2006-ban felkérték a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalának, a Szerelemről álmodom című dalnak az eléneklésére. Meg ugyanebben az évben Sári Évivel közösen készített el egy kislemezt, mely a Belém bújt a kis ördög című dalból készült. Dj Szeifert és Krash is felkérték, hogy Regina egy közös kislemez erejéig, mely a Rhythm of Noise című dalból készült.
2008-ban Regina megjelentetett egy újabb kislemezt, mely az Érezd című dalból készült
2009-ben DJ Hamvai P.G. felkérte Reginát egy, hogy ezentúl kizárólag ő énekelje fel a számait. Első közös számuk 2009 áprilisában jelent meg 'Dream of my life' címmel, mely Hamvai P.G. idén megjelent válogatásalbumán kapott helyet.
Forrás: Wikipédia
Tagok:
zeneszerző
Albumok:
2004
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2010-11-10 14:38:35
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Naon, de naon jó Reginának a te vagy az... dala!!! Nekem tetszik !!!!!
Utolsó bejelentkezés:
2009-07-07 16:07:42
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Hát ez siralmas...Pont ezekre az emberekre fog hallgatni a fiatalság....Pfff...Ez is csak azt bizonyítja,hogy az aktuálisan irányító generáció marhának nézi a fiatalságot.Kb. mint a 8-10 éves gyerekhez zenebohócot hívni. Regina egyedül sokkal jobban énekel de ha már vki mással az nem megy neki,jó mondjuk a cometen ott voltam és Papa Joval az a számuk a "Te vagy az" az nagyon jó volt de ott is egyedül énekelt Regi.Néha néha egy-egy szót Papa Joval de amúgy egyedül és Papa Jo is egyedül.
Utolsó bejelentkezés:
2008-12-23 15:51:08
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
sziasztok! akinek megvan légyszike küldje át nekem,fontos lenne,kösszii::) [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-13 00:02:19
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
De ha vkinek megvan az egész album az még jobban megköszönném.Pussza
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-13 00:02:19
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
S.O.S-Nekem maga a szám kellene (mp3).Az msn cím amire várom [*** moderálva ***] is köszönöm!!
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-26 15:16:43
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Nem tudtam oszlopba írni, így adta ki..sorry
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-26 15:16:43
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Hello! NEkem megvan az angol szöveg:Da webforditón ..fordtottam le!!! Duka Regina-I stop it up the number For me this already too much. slowly enough, I do not have power, the heart sounds. Somehow already from hatred I like it, My lounge he faithful, and calls in yet a hundred outside, If call in already nothing may not call Only the moment, somebody else for a long time does not interest, The desire, the fever, the love, What lived for you after all is a sound for my body. You touch me it beautiful, All passionate desires are trembling. Your kiss I feel it after all bitter, Not the old desire is not due so already, already. If call in already nothing may not call, Only the moment, somebody else for a long time does not interest, The desire, the fever, the love, What lived for you after all is a sound for my body. Refrain 2x: I stop it up already now the number, And will be a calm night of mine possibly, What you wait for, your hatred lives only, I should hate it for a long time already! The wind blows cold snowflakes, My face is an all tear because you did not come! For you trifle, is worth nothing, If you snuggle up to me only annoyance, you would be going already. Refrain 2x: I stop it up already now the number, And will be a calm night of mine possibly, What you wait for, your hatred lives only, I should hate it for a long time already! Örülök ,hogy segíthettem!!:D:D:D Refrain 2x: Now already, I stop it up the number, And will be a calm night of mine possibly, What you wait for, your hatred lives only, I should hate it for a long time already!
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-13 00:02:19
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Sziasztok!!Akinek megvan ez a szám átküldhetné a [*** moderálva ***] címre.Nagyon megköszönném..Puszi
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-27 09:25:20
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Sziasztok! Még 1 év után sincs meg senkinek az angol szöveg??:)
Utolsó bejelentkezés:
2008-03-20 22:33:54
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Lenne valaki olyan kedves h elküldeni ezt a számot?!
Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 09:28:01
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Ennek a dalnak a csúcson kellett volna lenni az első pillanattól! Nagyon beindító első hallásra is.
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Sziasztok!Akinek megvan az angol szöveg annak nagyon megköszönném ha elküldené nekem [*** moderálva ***] is köszike!
Utolsó bejelentkezés:
2011-07-19 14:03:34
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Denekem megvan a Rythm of noise..ha kell elküldöm...csak adj meg valami elérhetõséget :)
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Sziasztok! Valakinek nincs meg ennek a dalnak az angol verziója???
Utolsó bejelentkezés:
2010-08-17 20:54:52
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Hellóka!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Sztem nagyon jó ez a szám, ha valakinek megvan lécci küldje már el nekem [*** moderálva ***] is köszi
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
ez a dal naon naon jóó!!!!!! sztem
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Hát ha te azt mondod hogy irigy vagyok... oké, akkor biztos az vagyok, ha te mondod :) Ki vagyok én hogy szembe merjek szügülni a te szavaddal xD De komolyan : ha vki negatív kritikát mond, akkor az rögtön irigy ??? Sztem ez cseppet se reális. Na mind1, sztem akkor is nyávogi pits :P Mondhattok bármit. Na nem akarok vitatkozni. viszlát
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Hmmm csak irigy vagy, mert Regina bokájáig sem érsz; vadító hangja van és gyönyörû szép és mellette nagyon kedves is... Szóval ez csak egy keserû ember üzenete :D ennyit rólad szelli03
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Miért lenne jó ??? Nyávogós kis picsa. És télleg táncolni se tud... ("egyet jobbra, kettõt balra, egyet jobbra...") hát ez télleg nem nagy teljesítmeny (szerintem...)
Utolsó bejelentkezés:
2011-07-19 14:03:34
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Sztem igenis jó volt a szombat esti lázban!!!És jó énekesnõ!!!
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Dukai Regina" előadóról:
Én személy szerint nem csípem, de végül is vannak nála sokkal rosszabb "énekesek" is. SzEL-ban nyújtott teljesítménye viszont borzalmas volt. Tényleg nem tud táncolni.(Remélem Farkas fog ma kiesni) :-)