Bruti

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 20131 alkalommal

Bemutatás:

Tóth Imre, Debrecen, 1970. március 11.)
Magyar humorista, dalszerző, zenész, műsorvezető.
Művészneve: Bruti

Tizenévesen kezdett gitározni, majd több debreceni
zenekarban zenélt 1987 és 1995 között. Leginkább
blues és rock n' roll zenét játszott.
A '90-es évek elején a Marshall zenekarral kiadták a
Pénz a bőr alatt című albumukat. A zenekar feloszlása
után, saját dalokon dolgozott.

2003-ban került a debreceni Friss rádióhoz. Itt a Trisó
elnevezésű (közélet, humor) műsorban szerepelt évekig
Hadházi László és Váradi Ferenc mellett.

2006-ban műsorvezető társával, Varga Attila "Sixx"-szel
saját rádióműsort indított Fotelpatkányok néven. Külföldi
és magyar sorozatokat boncolgattak, és réteg műsorhoz
képest, meglepően nagy sikereket értek el.

2008-ban részt vett a Dumavölgy – Humorvár rendezvény
sorozaton Nagyvázsonyban. Dalszerzőként és előadóként
is bemutatkozott itt.
Ekkor kezdődött humorista karrierje, és innentől szerepel
az MR1-Kossuth Rádió Rádiókabaré című műsorában is,
ami - Bruti és a Kültagok néven - azóta rendszeressé vált.
Partnerei: Vida Péter, Kovács András Péter, Hadházi László.

2009-től állandó szereplője a Comedy Central csatorna,
Comedy Central bemutatja című műsorának, valamint
egy ideig a Dumaszínház tagja is volt.
Többször feltűnt a Showder Klubban is.

2013-ban létrehozta a Dallal a Falnak című egész estés
műsort. A Bruti és a Kültagok nevű swing zenekarával
adják elő a dalait megspékelve stand-up betétekkel.
A zenekar felállása:
Kiss Virág – Ének, Blaskovits Attila – ütősök, Hegyes
Bertalan – basszusgitár, Hernyák Marcell – zongora,
Varga Gergely – trombita.

2014 augusztusában megvált a Dumaszínháztól, azóta
szabadúszó.

2016-ban létrehozta a Humorellátó Produkciós Irodát,
ami humoristák, zenészek és egyéb szórakoztató
produkciók kiajánlásával foglalkozik.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább