Postássy Juli

Zenei irányzat: Pop, pop rock, disco
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 63391 alkalommal

Bemutatás:

Postásy Júlia (Budapest, 1955. március 29.)
Magyar énekesnő.

Biográfia:

Jazz konzervatöriumban Vukán György tanítványaként végzett, Neves osztálytársai, többek között: Bontovics Kati, Stefanidu Janula, Mixtay Melinda, Másik János, Dés László stb. 1976 és 1978 között a Zalatnay Sarolta és a Tinik formáció tagja volt Várszegi Éva társaságában. Nemcsak Zalatnay, hanem Demjén Ferenc, az LGT és az Omega lemezein is vokálozott.1979-től a Wastaps együttes tagja volt. Három kislemezük jelent meg. Rendszeresen szerepeltek a Tessék választani! és Made in Hungary tánczenei fesztiválokon. Az M7-es zenekarból megismert Rusznák Iván (énekes zeneszerző) által írt, számos televiziós rekám zenéjét, műsor főcímzenéjét is elénekelte, többek között Kristály Kriszta, Liener Márta és Stefanidu Janula mellett. Az 1980-as évek első felében a Deák Big Banddel készített tévésorozatban énekelt, e felvételek nagylemezeken jelentek meg. 1986-ban közös albuma jelent meg Dévényi Ádámmal, Nincs kegyelem címmel, melyen a második világháború korszakának slágereit dolgozták fel. Ugyanebben az évben a Macskafogó c. film Miú, mi újság c. betétdalát énekelte, mely egyik legismertebb dala lett.1993-ban Lerch István és Horváth Charlie közreműködésével jelent meg önálló albuma, Veled vagy nélküled címmel.1997-ben A miniszter félrelép c. film Puszi-nyuszi c. betétdalával aratott sikert.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

joohkislahny Hozzászólás ideje: 2010-08-27 05:50:03

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-15 22:43:26

Véleménye a(z) "Postássy Juli" előadóról:

Nagyon aranyos szám..............

Dalma99 Hozzászólás ideje: 2009-07-08 19:55:57

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-12 15:53:03

Véleménye a(z) "Postássy Juli" előadóról:

Sztem ez nagyon jó szám és amikor én először hallotam az nagyon tetszett!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább