1. Majka - Csurran, cseppen
2. Gyermekdalok - Itt a farsang
3. Demjén Ferenc - Hogyan tudnék élni nélküled? 4:38 [2005]
S-Modell
Bemutatás:
Biográfia:
Az S-Modell igazi albumot nem készített, mindössze két kazetta maradt fent az utókornak, a Játszma (1993) és a Joe int! (1999, koncertfelvétel). Az anyagok ma is keresettek: az egykori tagok mai zenekaraik koncertje után, autogramosztáskor rendre megkapják a kérdést, hogyan lehetne beszerezni a kazettákat.
Az elmúlt években időnként újra összeállt az S-Modell, egy-egy koncert erejéig. A legnagyobb sikert talán a Szigeten aratta, hat évvel ezelőtt, több ezer fős közönség előtt. Akkor, amikor három régi tag újra együtt muzsikált, az Equus nevű formációban. A két albumot is készített együttes nem volt hosszú életű, ám létezése előrevetítette, hogy egyszer majd újra működhet az S-Modell.
“A párhuzamosok a végtelenben találkoznak – nekünk viszont már most sikerült” – mondja Kőszegi Zsolt. “Újra összejöttünk, s kiderült, hogy még mindig nagyon sok a közös gondolatunk. Megkezdjük újkori menetelésünket. A zenénk és a lendületünk is olyan, mint egykor, az egyetlen változást az jelenti, hogy talán kicsit bölcsebbek lettünk.”
Tagok:
ének
gitár
dob
billentyű
basszusgitár
szóló gitár
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!