Systema Nervosum Satani

Systema Nervosum Satani
Zenei irányzat: Hard Rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 4401 alkalommal

Bemutatás:

A zenekart 1988-89-ben alapítottuk, három fiatal, sorállományú katona bajtársakkal a Fürjesi Radarbázis területén akkoriban elhelyezkedő honvédségi laktanyában. A katonáskodás alatt zenei tudásunkat felhasználva megalkottunk egy igen nagy port kavart albumot, amely a katona évek után a feledésbe merült. Az album többnyire hardrock stílusban íródott 11 zeneszámot tartalmazó életmű. A címe: Feloldás. A tartalma pedig egy 32 éves fiatal emberről szól, aki idejekorán értesült rákos megbetegedéséről, ennek a fiatal életnek a kínos pusztulását mutatja be a zenekarunk által elkészített album. Az eredeti felvétel a laktanya házi-stúdiójában készült, amit egy későbbi kiadású tovább szerkesztett változat követett. A Feloldás 2-ik kiadása a "MATTI" Stúdióban készült el. Mivel a tovább szerkesztést az együttesünk szólógitáros-énekese tette meg és Ő egy másik rockbanda frontembere volt, sok rajongó a másik együttessel azonosította a Feloldást.
A Dalszövegeket Vaskor Zolinak köszönhetjük, aki Edgar Allen Poe és Bertold Brecht magyarra fordított műveinek felhasználásával készítette el.

"Trágya leszek, az anyaföldben,
S jobban nőnek majd a giz-gazok.
Haszonnal forgat az ekevas,
S azt játszom, hogy humusz vagyok!"

Albumok:

Feloldás

Feloldás

1989

Systema Nervosum Satani dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább