Solar Surf

Zenei irányzat: alternatív modern pop rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 2940 alkalommal

Bemutatás:

A Solar Surf zenekar 2005-ben alakult Debrecenben 2006 őszére befejezte első hanganyagának rögzítését, melyből 2007. márciusban EP-t jelentetett meg szerzői kiadásban. A zenekar 2006 júliusától országosan koncertezik klubokban és fesztiválokon. A 2010-es Futás! Maxit követve 2012 nyarán " Privát Fesztivál "címmel megjelent, 11 dalt tartalmazó lemezéről így írnak a kritikusok: „...A Solar Surf titka már az indulás idején a szokatlan ritmusok, a zenei stílusok keverése, és a rendhagyó hangszerelési megoldások voltak. Kevés induló zenekar találja meg a maga egyedi karakterét az első dalok megírásakor. A Solar Surf viszont ehhez a kisebbséghez tartozik, és gyakorlatilag ezen az új lemezen is folytatták a megkezdett utat. Talán a dalszövegek terén érezhető egyfajta változás – vagy inkább fejlődés – hiszen a korábbi gyakorlattal ellentétben most egy ember, történetesen az énekesnő, Szakál Dia írt mindent, ettől egységesebbé vált az egész lemez a korábbi munkákhoz képest...”

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább