Mészáros Tamás

Zenei irányzat: Pop-Rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 5776 alkalommal

Bemutatás:

Felvidéki magyar énekes, előadóművész

Weboldal:

Biográfia:

“Curriculum Vitae” Kezdetek… Sok minden kavarog a fejemben. Mindenért hálás vagyok az életnek. Azért a sok jóért, amit ilyen korán megtapasztalhattam az utam, küldetésem elején. Meg persze a rosszakért is, amelyek mindig megerősítettek abban, hogy előremenjek. Ha egy kicsit visszarepülünk az időben, egy hideg téli napon láttam meg a napvilágot, február 18-án, Révkomáromban. A város mellett elterülő községben, Keszegfalván élek. Itt kezdtem el az alapiskolás tanulmányaim alsó tagozatát, a Lőrincz Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola falai között. 1999 óta rendszeresen részt vettem a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen, ahol nagyon sok tapasztalatot szereztem. 2005-ben kezdődött minden. Már az első színpadra lépésemkor világossá vált számomra az, hogy nekem ez a sorsom. Az István, a király című rockopera indított el bennem valamit. Adni szeretnék azoknak az embereknek, akik ott ülnek a nézőtéren. Nem érdekelt más, csak a színpad és a fények. A rendszeres próbák miatt már felmentést is kaptam a tornaórák alól is. Bevallom sosem volt az erősségem a testalkatom miatt. Később alapító tagja lettem a Kaszás Attila emlékére alapított diákszínpadnak, amely 2007 őszén alakult. A 2006-os évtől pedig aktívan játszottam a gútai Kis – Duna Menti Rockszínház társulatában is. Rengeteg embernek jár a köszönet, akiktől tanulhattam. Természetesen meg kell említenem, hogy a zene iránti vonzalmam sem elhanyagolható. Mivel zenész családból származom, édesapám már hat éves koromban a zongora mögé ültetett. Mint minden fiatalt, így engem is elrabolt a Rock and Roll-láz. 2010 őszén indultunk el két táncossal együtt. Ez a csapat volt a Tamás és a jampeccsajok. Szép évek voltak. Korán belekóstoltam a vendéglátó zeneiparba is. A hétvégén édesapámmal, ketten alkotunk egy együttest (GOLD). Eltelt egy év, aztán 2011-ben versenyzője voltam a TAT-TEHETSÉG A TÉT tehetséggondozó versenysorozatnak. Az énekes kategória győztese lettem a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján. 2013. márciusában tragikusan elhunyt a magyarországi Republic zenekar énekese, frontembere, Bódi László “CIPŐ”. Ennek következtében megírtam egy verset, amely róla és a munkásságáról szól. A vers dalszöveggé formálódott Takács Ferenc “Franky” zeneszerző által. Megszületett a Túlvilági álom című emlékdal. Felvidék ezzel a dallal állít emléket a magyar zseninek! Köszönjük, hogy voltál! ,,Csendes álmot kívánunk!” Profi karrier… Mint minden tinédzser, én is rengeteget álmodtam arról, hogy egyszer a világot jelentő deszkákra állhatok, mint profi zenész, előadó. Én mindig a kitaposott, kötelező lépcsőfokokat megjárt utat választottam. Ezek után is azt fogom előnyben részesíteni, ugyanis nem hiszek a surranópályás lehetőségekben, gondolok itt a sztárgyártó üzemekre. Mindig komoly példaképeim voltak, valamint néhány olyan nagyon jó barát, akik sokszor fogják a kezem, vezetnek az utamon. Nincsenek az életben véletlenek, ez a véleményem. A sors mindig kegyes volt hozzám, ez 2013-ban sem volt másként. Találkoztam egy olyan emberrel, akivel azóta szoros barátságban és munkakapcsolatban vagyok. Gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt, ami azt eredményezte, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, megformálni a világot, a gondolatainkat az életről. Aztán jött a következő nagy találkozás a kisbéri csapattal…és összeállt a nagy csapat. Pécsváradi Zoli, Velena Pista, Bíró Laci, Pratsler Pista, mindenki “Pracsija”. Ők azok az emberek, akik nélkül nincs Mészáros Tamás Produkció. Természetesen nem hagyhatom ki a családomat, akik mindenben támogatnak. Köszönöm! 2014. március 28-án megjelent az első önálló lemezem, amely a Hallgass rám! címet kapta. A korongra 15 vadonatúj szerzemény került rá, amelyeknek rengeteg a mondanivalója. A dalok elérhetőek az online áruházakban, a KAPCSOLAT menüben pedig megrendelhető. 2014. december 8-án jött az első maxi lemez, amelyen Keszeli Szabó Márta barátom, Tutyikám közreműködik. A lemez egy dalt, az ünnepi hangulatú ,,Boldog ünnepet!” c. szerzeményt tartalmazza. 2015. május 14. fontos dátum az életemben, mivel ezen a napon jelent meg a második lemezem, amely az Itthon vagyok címet kapta. Az album 13 új szerzeményt számlál. Az album elérhető az online áruházakban is. A KAPCSOLAT menüben a dedikált példány megrendelhető. …s hogy ki az a Mészáros Tamás? Sokszor szeretném megfejteni magamat, a világot, a történelmet. Aki szeret elmélkedni, fontosnak tartja a szeretetet, a tiszteletet, a világot sújtó problémákat, az tartson velem, velünk. Aki eljön a koncertemre, az biztosan felismeri a hétköznapi valóságot, az emberi gyarlóságot, az esendőségeinket. Az én előadásom nem feltétlenül a “show”-ra épül, hanem az adok-kapok játékra. Igen, ami közöttem és a közönségem között van, illetve lesz. Ezekből a gondolatokból születtek, születnek a dalaim. Találkozzunk valamelyik fellépésen, koncerten! Baráti tisztelettel Tamás www.meszarostamas.eu
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább