Kingston Cruisers

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2209 alkalommal

Bemutatás:

Ska banda.

Biográfia:

A Kingston Cruisers zenekar 2006 áprilisában alakult azzal a céllal, hogy a reggae, a ska illetve a ska-jazz vonalán új lendületet vigyen a hazai klubéletbe. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól az instrumentális ska-jazzen át a táncosabb, pörgősebb ska dalokig.      2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent bemutatkozó hanganyaguk "the First Trip" címmel, 2008 decemberében a KC c. maxi, majd 2009 áprilisában az első igazi nagylemez is napvilágot látott "We got the music!" címmel.      A zenekar 2008-ban, majd 2009-ben is Fringe-díjban részesült a szakmai zsűri jóvoltából. 2009-ben a European Reggae Contest keretein belül az induló 445 zenekar közül az előkelő 5. helyen végzett európa legnagyobb reggae fesztiválján, a Rototom Sunsplash-en Olaszországban.       A hazai illetve nemzetközi sikerek, a jó hangulatú koncertek, a közönség pozitív visszajelzései természetesen tovább ösztönzik a zenekart, hogy továbbra is maximális erőbedobással folytassa tevékenységét.

Kingston Cruisers dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább