1. Megtűrtek - DENSZ-PANK
2. Halász Judit - Boldog születésnapot![2009]
3. Manuel - Tiara 3:23 [2024]
Rock Színház
Bemutatás:
megújító társulat, amelynek azonban a hivatalos színházi struktúrába
sohasem sikerült bekerülnie.
Számos világsikerű musical magyarországi ősbemutatója mellett az
első magyar rockopera alkotása és színrevitele fémjelzi alig másfél
évtizedes működését.
Előzmények:
1971 a rocktörténet emlékezetes éve volt. Október 12-én mutatták be
– New Yorkban – Andrew Lloyd Webber és Tim Rice művét; a Jézus
Krisztus szupersztárt. Három hónappal később, 1972. január 18-án
fiatal rockzenészek megtartották a magyarországi ősbemutatót.
A bemutató helyszíne a Budapesti Műszaki Egyetem "E" épülete volt.
A zenei alapokat a Korong együttes adta, a fordítást és más előkészítő
munkálatokat Miklós Tibor végezte. A címszerepet Csuha Lajos énekelte.
A zenekari tagok: Miklóska Lajos és Dancsák Gyula lett Júdás és Kajafás
megszólaltatói. Hőnig Rezső pedig több szerepben is bizonyíthatott.
A „színlapon” találkozhattunk még Bódy Magdi, Harmath Albert és Póka
Balázs nevével. Ez volt a Korong Rock Színpad, mely az egyik alapító
- Miklós Tibor szerint - a Rock Színház előképe volt.
A nagy sikerű előadást a hatalom nem nézte jó szemmel annak ellenére,
hogy elismert művészek, közéleti személyiségek emeltek szót érdekükben.
Több mint tíz előadást tartott ez a „szamizdat” társulat.
1973-ban az első magyar rockmusicalt mutatta be az „örök újító”, Várkonyi
Zoltán által igazgatott Vígszínház. Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai
rockfesztiválról című kisregényéből készített zenés adaptációt Presser Gábor,
Adamis Anna és Poós Sándor jegyezte, a rendező pedig Marton László volt.
1975-ben a Harmincéves vagyok; 1977-ben a Jó estét nyár, jó estét szerelem
bemutatójával folytatták az újító sorozatot.
A Rock Színház lényegében ezeken az előzményeken alapulva Várkonyi Mátyás
és Miklós Tibor kezdeményezésére alakult meg.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!