Szirtes Edina

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2899 alkalommal

Bemutatás:

Szirtes Edina Mókus − énekes, hegedűs, zeneszerző.
Hegedűművész diplomáját a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetemen szerezte(2002), majd zeneszerzéssel kezdett foglalkozni.
Írt zenét többek között a Szegedi Színkör, Szegedi Kortárs Balett,
Kováts Kriszta Színháza, Baltazár Színház és a Magyar Rádiószínház
számára, de a 2010-es tűzijáték zenéjét is ő szerezte.

Stúdiózenészként és dalszerzőként számos komoly- és könnyűzenei
együttes produkciójában, illetve hanglemezén működött közre, és
folyamatosan koncertezik is velük (Zsédenyi Adrienn, Presser Gábor,
Balássy Betti & Varga Feri, Falusi Mariann, Sárik Péter Trió, Hevesi
Tamás, NagyJános, Havasi Balázs, Makám és Kolinda, Pusztaszó,
FSCO, Harmonia Garden, Napoleon Boulevard). Saját zenekaraival
(Fabula Rasa, Nomada, Blues B.R.Others) is rendszeresen fellép
itthon és külföldi világzenei fesztiválokon. A Fabula Rasa-val az első
Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztak be, ahol szakmai különdíjjal
jutalmazták produkciójukat.
Mókus 2004-ben Artisjus díjat kapott, 2007-ben a nemzetközi Song
Writing dalíró versenyen tizenötezer dalból a legjobb 14 dal közé
választották szerzeményét.
Tessék-lássék címmel megjelent szólólemezét a Fonogram szakmai
zsűrije a legjobbnak ítélte 2010-ben világzene-kategóriában. Szintén
ebben az évben a Kortárs Dalíró verseny második helyezését nyerte
a világhírű Nikola Parov után.
A „Mókus és a Tao”című album anyaga az ősi kínai bölcseleti alapmű,
Lao-ce: Tao Te King – Az Út és Erény című könyvéből vett tizenkét
megzenésített verset tartalmaz . Ez a mű Kováts Kriszta felkérésére
született és a Művészetek Palotájában lett bemutatva 2011-ben.
2015.12.04-én jelent meg "Szeretet ajándékba" című albuma.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább