Radics Béla

Zenei irányzat: blues-rock
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 8792 alkalommal

Bemutatás:

Rockzenész, gitáros, énekes, a magyar rockzene legendás és nagy hatású alakja. Kiváló gitáros, remek előadó, karizmatikus egyéniség. A zenén kívül sok minden más is érdekelte, nyitott volt, sokat olvasott és szívesen beszélgetett az irodalomról. Az országos elismerés hiányában az alkoholhoz fordult, és végső soron ez vezetett halálához.

Biográfia:

Budapesten, az angyalföldi munkáskerületben, a „Tripoliszban” született. 1959 őszén kapta első akusztikus gitárját, 16 éves korában egy gyári zenekarban játszott. 1964 őszén az Atlantis együttes tagja lett, ahonnan 1965. március 21-én kivált Pintér István dobossal és megalakították az Atlantis Nr2 nevű rövid életű zenekart. Ennek a zenekarnak már tagja volt Miklóska Lajos és Dancsák Gyula is. A zenekar 1966 elejéig létezett, majd Radics visszalépett az eredeti Atlantisba. 1967-ben az Atlantis tagsága Neményi Béla énekes nélkül kívánta folytatni, de Neményi peres úton megtartotta az Atlantis nevet, így Pannónia néven folytatták. Radics Béla elsőként játszotta Jimi Hendrix és a Cream számait, amelyekben jól érvényesült virtuóz gitárjátéka és hatásos előadásmódja. Játszott a Sakk-Matt, az Aligátor, az Aréna, a Nevada és a Tűzkerék együttesekben, de legnagyobb sikereit a Taurus tagjaként érte el. Sakk-Matt 1968 elején alakult meg Sakk-Matt nevű együttese (Radics Béla, Harmath Albert, Hőnig Rezső, Miklóska Lajos és Csuha Lajos), amelynek bemutatkozó koncertje 1968. május 1-jén volt a Budai Ifjúsági Parkban. Magyarországon addig soha nem látott színpadi show-t mutatott be: a fej fölötti gitározás, bravúros szájjal és foggal való pengetése elkápráztatta a közönséget. A sajtó támogatását nélkülöző együttes koncertjére több mint tízezer néző gyűlt össze. A következő évben a Gellért-hegy oldalában, a Tabánban hatalmas sikert ért el az együttes. A dobok mögött egy új tag, Váradi „Vadölő” László mutatkozott be, és ekkor indult be a „Bélázás” („Bélát a pártba, Bélát a kormányba!”). Törzshelyük a Danuvia Művelődési Ház volt, ahol hétvégenként telt ház tombolta végig koncertjeiket. A Cream- és a Hendrix-számok egy részét már Miklós Tibor magyar szövegével énekelték. 1969 őszén a Sakk-Matt új énekese Demjén Ferenc lett. Ettől kezdve, az együttes jövőbeli irányvonalát illetően komoly nézeteltérések alakultak ki, és 1969. december 20-án feloszlott az együttes. A búcsúkoncert a Kassák Klubban volt. Radics Béla néhány nap múlva alakította meg új, Tűzkerék nevű együttesét. Tűzkerék 1970. január 12-én alakult meg a Tűzkerék (Radics Béla, Som Lajos, Váradi „Vadölő” László). A nevet Vadölő akkori barátnője Wittek Mária javasolta (utalva a Cream Wheels of Fire című albumára). Nem sokkal később csatlakozott Demjén Ferenc is. A koncertek alatt nem volt műsorterv, rögtönöztek. Béla gitárjátéka magasra állította a mércét, zenésztársai alig bírtak vele lépést tartani. Az első Tűzkerék-formáció nem volt hosszú életű, áprilistól már egymást váltották a zenészek. A tagok cserélődtek ugyan, de változatlanul Jimi Hendrix és a Cream az alap. A Tűzkerékben játszott még: Döme Dezső, Könnyű József, Tátrai Tibor, Csomós Péter, Nagy Kati, Szigeti András, Kiss Zoltán, Németh „Nemecsek” Zoltán, és minden Tűzkerék formáció legjobb basszusgitárosa: Póka Egon. A banda 1971 végén oszlott fel, de 1976-ban újjáalakította Radics két régi zenésztárssal, Döme Dezsővel és Póka Egonnal. 1978 végétől helyüket Kun Tamás és Soldos László vették át 1980-ig. 1980-tól Radics egyesült a korábbi Aréna zenekarral és annak zenészei adták a Tűzkerék csapatát. 1981-től Radics kórházi kezelései miatt a zenekar gyakran nélküle lépett fel Tűzkerék néven. Taurus A Taurus EX T 25-75-82 megalakulásával az országos népszerűség kapujában állt Radics Béla új együttese. A csapathoz Som Lajos és Balázs Fecó a Neotonból, Brunner Győző a Metró együttesből igazolt át. Az együttes neve után látható számsor Brunner Győző telefonszáma volt, ezen lehetett elérni őket. 1972. május 1-jén volt a bemutatkozó koncert a Budai Ifjúsági Parkban. A Taurus négyes felállásában Radics Béla volt a virtuóz gitáros és énekes, Balázs Fecó hozta a lírai dalokat, Som Lajos jelenítette meg a kemény rocker figuráját, Brunner Győző volt a precíz dobos. A Taurus még ugyanebben az évben, július 29-én és 30-án, a legendás Free együttes (Paul Rodgers, Simon Kirke, Andy Fraser és elvileg Paul Kossoff, utóbbi sajnos drogproblémái miatt már nem jött el Budapestre) előzenekara volt a Kisstadionban. Ősszel Som Lajos helyét Zorán vette át. Radics Béla ismét körön kívülre rekedt saját együttesében, és már nem volt beleszólása a zenekar ügyeibe. Amíg ő igyekezett magasra emelni a progresszív rockzene színvonalát Magyarországon, addig a show-üzlet kérlelhetetlenül megkezdte a Taurus együttes ledarálását. „Zenei mészárszék” – ő használta ezt a kifejezést az akkori magyar viszonyok jellemzésére. A magyar hardrock reményteljes „bikaborját”, a Taurus EX T-t egy jól irányzott tagcserével 1973 májusában letaglózták, és a zenekar feloszlott. A Taurusnak mindössze két kislemeze jelent meg. Radics Béla két hónap múltán már az Alligátor együttes gitárosa volt. Aligátor Az együttes repertoárjában a hat új, saját szerzemény mellett (a hatból csak háromról maradt felvétel) Taurus-nóták szerepeltek, illetve ismét bekerült a programba Hendrix, a Cream és más blues–rock and roll sztenderdek. Ez a formáció egyféle szimbolikus erőt hordozott magában, nem volt, és nem is lehetett befolyása az akkori magyar rockzenei irányzatokra. Az együttes csak kilenc hónapig létezett. „Ők voltak az áldozati, golgotai bárányok” – finoman fogalmazva és átírva, a hajdani popcézár, Erdős Péter után. Mindezek ellenére a formáció minőségi dalokkal gazdagította a magyar rockzene történelmét (pl. „Gonosz asszony”, „Csodálatos utazás”). 1974 volt a nagy leállás kezdete, ekkor Radics Béla már a Nevada együttesnél gitározott, majd 1975-ben visszatért eredeti stílusához (sok kis Tűzkerék-formáció). Epilógus Az 1977. augusztus 7-ei dátum a magyar rocktörténelem nagy napjának számít. Ezen a napon először és utoljára összeállt a nagy Radics Béla szuperkoncert a Budai Ifjúsági Parkban. Az előzenekar az alkalmilag összeállt Pege Aladár Blues Band volt. Ezt követte a régi Tűzkerék formációk egymás utáni fellépése (Nagy Kati, Tátrai Tibor), majd Taurus koncert következett, ezt követően a Som Lajossal fémjelzett Piramis koncert, és végén a Korál koncert, Balázs Fecóval. A nagy sikerre való tekintettel 1978. szeptember 17-én újra rendeztek egy Jimi Hendrix emlékkoncertet a Budai Ifjúsági Parkban. A tervezett nagy visszatérésből azonban távozás lett, Radics Béla 1982. október 18-án elhunyt, a Megyeri úti temető 50-es parcellájában helyezték nyugalomba. Sírkövét a rockzenészek zenélték össze, sírfelirata: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!” Radics Béla életművében jelentős szerepet kaptak Horváth Attila dalszövegei, aki a Korál, a Piramis, a Bojtorján, a 100 Folk Celsius, a Marathon, az Ómen, Charlie, Cserháti Zsuzsa és Deák Bill Gyula lemezeinek szövegírója is volt.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább