1. A Pál utcai fiúk (musical) - Mi vagyunk a Grund
2. Napoleon Boulevard - Legyetek jók, ha tudtok! 3:14 [1993]
3. Egyéb szövegek - Ballagási dalok - Ballag már a vén diák
Bemutatás:
magyar opera- és oratóriuménekes (tenor), főiskolai tanár volt.
A csurgói Csokonai Református Gimnáziumban ébredt fel érdeklődése a zene iránt.
1942-ben családjával Budapestre költözött, itt folytatta tanulmányait a pesterzsébeti
Kossuth Gimnáziumban.
Énekesi pályafutását a Honvéd Művészegyüttes szólistájaként kezdte.
Tanulmányait 1953-ban végezte el a Zeneakadémián. Ugyanebben az évben az
Operaházban debütált, amelynek haláláig vezető magánénekese maradt.
Legkiemelkedőbb alakításait Mozart-tenorként nyújtotta, és csaknem valamennyi
Mozart-szerepet elénekelte. 1956-ban a berlini Schumann-versenyen kitüntető
oklevelet nyert, 1957-ben a moszkvai énekversenyen aranyérmet kapott.
1964-től tanított a Zeneakadémián, Rösler Endre utódaként.
Gyakran énekelt oratóriumokat is, s stílusának és technikájának köszönhetően az
1960–70-es évek legkeresettebb szólistája volt. Felejthetetlen alakítást nyújtott pl.:
Johann Sebastian Bach passióinak Evangélistájaként, és Bartók Béla Cantata
Profana című műve tenorszólójának legendás tolmácsolója volt.
Élete utolsó éveiben mint dalénekes is gyakran szerepelt. Külföldön is sokszor
szerepelt, utoljára Dél-Amerikában turnézott.
Számos lemezfelvételt készített a Hungarotonnál.
Forrás: Wikipédia
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!