A HappyBus Project

Zenei irányzat: Pop-Folk
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 4882 alkalommal

Bemutatás:

A HappyBus Project egy olyan zenei kollekció, mely különböző formációkkal való egyszeri együttműködéseket rögzíti teljesen különböző stílusokban. Ennek a csokornak egyik része a nyári heccsláger, a Nyiki-nyiki is.

Weboldal:

Biográfia:

2013 nyarán néhány magyar és szlovén zenész – akik Mándli Endre Vazul menedzselése alatt éppen Berlinben voltak, a Eurodynamics művészeti csereprogram keretében – egy hosszúra nyúlt éjszaka után egy kreuzbergi utcán ültek, mikor az örömzenélés közben kipattantak a Nyiki-nyiki témái. A dal olyan fülbemászónak bizonyult, hogy eldöntötték, stúdióban is felveszik, és készítenek hozzá videoklipet. A Nyiki-nyiki címet kapott dalt a budapesti Jarvi Music Stúdióban rögzítették, majd 1 évvel később a videoklipet is elkészítették hozzá. A forgatás hosszabb időt és jó néhány kukoricatáblát igénybe vett, mert az elfoglalt zenészek egy időben nem tudtak ugyanott lenni. A dalnak akkora sikere lett, hogy az idén nyáron megjelent videoklipet 10 nap alatt több, mint 100 000 alkalommal nézték meg. A könnyed, nyári dal mögött nem egyetlen zenekar áll, hanem nemzetközileg ismert, többnyire jazz és folk zenészek (Kazai Ági, Csizmás Andris, Komjáti Áron, Luka Cojhter és Andyvazul), akik örömzenélésük közös gyümölcsét rögzítették ebben a dalban. A Nyiki-nyiki azonban része Andyvazul alternatív zenei kezdeményezésének, ami különböző formációkkal való egyszeri együttműködéseket rögzít teljesen különböző stílusokban. A gyűjtemény A HappyBus Project nevet viseli.

Tagok:

Mándli Endre Vazul

szájharmonika, szöveg/ének, kazoo, doromb

Csizmás András

nagybőgő, beatbox

Luka Cojhter

gitár, beatbox

Albumok:

A HappyBus Project dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább